Hogyan szabad szállítani az autóban a babákat és a gyerekeket a KRESZ előírása szerint? Mikortól ülhetnek az első ülésre a gyerekek? Miért nem utazhat az anyukára kötve kenguruban a kisbaba? Ha bizonytalan vagy a válaszokban, akkor cikkünkből tájékozódhatsz, hogy biztosan elkerüld a rendőri bírságot.
A szülők gyakran nem tudják pontosan, hanem inkább csak sejtik, hogy miképpen utazhatnak a babák és gyerekek az autóban, illetve melyek a biztonságra vonatkozó előírások. A Szülők Lapja ezért az ORFK szakértőinek segítségét kérte annak tisztázásában, hogy melyek az erre vonatkozó érvényes előírások.
Hogyan utazhat gyermek a gépkocsiban?
Gépkocsiban 150 cm-nél alacsonyabb gyerek csak „gyermekbiztonsági rendszerben” szállítható, ami alatt legtöbb esetben a gyerekülést kell érteni. Babaáruházakban ma már kaphatók egészen kicsi babák számára létrehozott speciális mózeskosarak, melyek az autó biztonsági övével szintén rögzíthetők - erre azonban érdemes a vásárláskor rákérdezni, mert nem minden mózeskosár felel meg a „gyermekbiztonsági rendszer” kitételének.
Nem árt tudni, hogy a KRESZ szabályai alapján, az ülésmagasító nem minősül gyermekbiztonsági rendszernek. Tehát hiába teszünk az óvodás korú gyermekünk alá ülésmagasítót, azzal még nem feleltünk meg a KRESZ előírásoknak (kivéve, ha a gyerek eléri az előírt magasságot).
Hogyan kell helyesen rögzíteni a babaülést?
A gyerekülést az autó gyárilag kialakított rögzítési pontjaihoz kell csatlakoztatni, vagy a biztonsági övvel kell rögzíteni.
Az ISOFIX rendszer az egész világon szabadalmaztatott autósülés rögzítési rendszert jelent.
A legmodernebb és legbiztonságosabb rögzítési mód, emellett a helytelen bekötés esélyét a minimálisra csökkenti. Ha olyan autósülést választunk amihez isofix talp van, akkor az autósülést egy kattintással az autóba tudjuk rögzíteni, nincs szükség a biztonsági övre, ráadásul biztonságosabb megoldást is jelent.
;
Utazhat-e a baba elől a vezető mellett?
Egyedül vezető anyukák fejében már biztosan ezerszer megfordult a kérdés, hogy előre lehet-e venni a kicsit? Sokszor kényelmetlen és nem biztonságos, hogy állandóan hátra kell fordulni a babához, visszaadni neki a cumikáját vagy a leesett játékát. De vajon előre szabad-e ültetni a kicsiket? A vezető melletti anyósülésre csak akkor lehet gyerekülést betenni, ha ahhoz az üléshez légzsákot nem szereltek be gyárilag, vagy a légzsákot ki lehet kapcsolni. Ha ez megoldható, akkor a babaülést a menetiránnyal ellentétesen be lehet szerelni, és nyugodtan utazhat mellettünk a kisbaba.
Utazhat-e anyukára kötve kenguruban a baba?
3 évnél fiatalabb gyermek csak gyermekbiztonsági rendszerben szállítható, tehát anyukához kötve kenguruban nem szabad a gyereket az autóban szállítani, még akkor sem, ha az anyuka a hátsó ülésen ül.
Nem elég csak a babaülést rögzíteni, benne a kisbabán, illetve a kisgyereken meg kell húzni a pántokat és hevedereket - nem csak azért mert így írja elő a KRESZ, hanem azért is mert így a legbiztonságosabb.
Mikor nem kell autósülésben ültetni a gyereket?
Nagyobbacska gyerekek már alig várják az időt, hogy végre ne kelljen autósülésben utazniuk, vagy hogy előre ülhessenek az apukák-anyukák mellé. Ennek is eljön egyszer az ideje – nézzük mikor? Nem kell autósülésben ülnie a gyereknek, ha:
- a gyerek a hátsó ülésen utazik - több mint 3 éves, magasabb mint 135 cm és az autó biztonsági övével biztonságosan beköthető
- taxiban (vagy személyszállítást végző gépkocsiban)
- rendőrautóban, mentőben, tűzoltóautóban, stb.
- menetrendszerinti autóbuszon
- tömegközlekedés során
- ha speciális orvosi igazolással rendelkezik, hogy nem szabad autósülésbe bekötni (ezt az esetet külön jogszabály szabályozza).
- ha a gépjármű gyári kialakítása erre nem alkalmas (gondoljunk például egy mikrobuszra). Ez esetben a 3 év alattiak nem szállíthatók, és a 150 cm-nél kisebbek pedig az első ülésen nem szállíthatók.
Fotó: Internet