Létezik olyan szeretet, amely nem halványul az évek múlásával. Ez a gyönyörű írás azoknak szól, akiknek már felnőtt gyermekük van. Akik már tudják, hogy bár sokkal kevesebbet találkoznak, de ugyanaz a mély és különleges kapocs van közöttük, mint azon a napon, amikor először karjukba vették csecsemőjüket. Mert egy anya szíve sosem felejt.

A gyerekek felnőnek, és egy idő után már nincs úgy szükségük ránk.
Bár nehéz ezt anyaként elfogadni, de muszáj, hisz ez az élet rendje.
De ettől még az anyai érzések nem változnak...

Mert egy anya – akkor is, ha az évek közben elszaladtak – minden este úgy fekszik le aludni, hogy a gyermekein jár az esze. Minden este ugyanazok a kérdések, aggodalmak futnak végig rajta: Remélem, hogy jól van, remélem, hogy boldog, remélem, hogy mindene megvan, amire szüksége van...

Igen, ez az élet rendje, eljön az idő, amikor a gyermekünk már ritkábban hív, amikor úgy tűnik, a szavaink nem számítanak úgy, mint régen...
De mi akkor is tudjuk: az anya-gyermeke kötelék nem szakadt el. Csak átalakult.

Lehet, hogy már más világban él, másképp gondolkodik, és úgy érzi, nincs szüksége útmutatásra – de akkor is ő marad az a gyermek, aki nem is olyan rég a karunkban tartottunk, babusgattunk, szeretgettünk, óvtunk.

Tudjuk, hogy minden gyerek életében eljön a nap, amikor elindul a saját útján.
És mi édesanyák ott állunk az ajtóban, csendben, figyelve, ahogy távolodik. Pontosan úgy, ahogyan akkor tettük, amikor először lépett el tőlünk – bizonytalanul, de elszántan. 
Csak most már nem hozzánk tér vissza a nehezen megtett lépések után. 

De a szeretetünk ettől még nem változik.
Ugyanolyan mély és étek nélküli marad, mint amikor először megfogtuk a kezét, amikor először sírt fel, amikor még mi jelentettük a teljes világot.

Bár már nem vagyunk a legfontosabbak az Ön számára, de mi mégis biztos háttérként leszünk, mi mindig lesz mi ott helyben:  az otthonunkban, a szívünkben, egy ölelésben.
Mert mi emlékszünk az első félelmekre, az első örömükre, az első könnyükre – és ezek az emlékek elkísérnek bennünket egy életen át.

Ez a szeretet nem hangos, nem követelőző.
Csendes, mély és kitartó.

És talán ez az élet egyik legnagyobb ajándéka:
hogy anyák lehettünk.
És maradunk is – amíg élünk.

 

Fotó: Freepik