Unokám fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

Ajándékötletek anyák napjára

Egy édesanyának a legnagyobb ajándék a gyermeke. Minden, amit tesz, mond, készít többet ér bármilyen bolti ajándéknál, virágnál.

Szerző: Pásztorné Horuczi Erika | 2014-08-12.


A készülődésre szánt idő, fantázia, energia mind a szeretet fokmérője. Az ajándék készítésekor a gyerek már az anyukájára gondol, azonosul vele. Éppen ez a lényeg, gondolatban együtt lenni.
Egy megvásárolt ajándékban nincs benne ez a szellemi erő, a szeretet.
Ezért olyan ajándék készítésére ösztönözöm a tanítványaimat és más gyerekeket, amiben nem csak a tárgy van benne, hanem ő maga is.

Néhány ötlet:

• Verset mindenképpen tanuljanak a gyerekek. A tanulási időszak már összeköti őt az anyával. A költők szavait nem szégyen „kölcsönvenni”, ők mesterei a szép kifejezéseknek.
De ne csak elmondják a verset, hanem írják is le saját kézírásukkal egy lapra. Készítsenek egy szépen díszített fedőlapot, vagy nyitható üdvözlőlapot, és abba tegyék bele a verset. Így nem száll el a szó, hanem a szép vers megmarad.
Ez így teljes, így komplett, ez már igazi ajándék.


• Vannak olyan versek, amihez szép színező is van. Le lehet tölteni ilyeneket. Ebből meg lehet tanulni egyet, a képet pedig kiszínezni. Összetekerve, egy szép szalaggal átkötve ez is jó ajándék.

• Készíthetnek a gyerekek „Házi Nobel-díjat” is.
Egy rajzlapra leírják és mellé egy jellemző rajzzal lerajzolják azokat a jó dolgokat, amit az anyukájuk jól csinál.
Pl: Elismerés a finom palacsintákért, a szép ruhákért, a leckében való segítésért, stb. – rengeteg ötlet van.

• Tettekkel is segíthetnek a gyerekek ezen a napon.
Pl: Ma ő szolgálja ki anyut reggelivel, ő terít az ebédhez, ő mosogat, vagy tesz bármit, amit az édesanya szokott, amivel örömet szerez.

Arra ösztönzöm az apukákat, hogy segítsék ebben a gyermekeiket!
Egy szál virágot vehetnek mellé, ami emeli az ajándék értékét.
Bármit tesznek, vagy készítenek, a fő, hogy a szeretet sugározzon belőle.
 




Kapcsolódó cikkek

  • Egészség
  • Utazás
  • Hivatalos
  • Unoka

©2016 Minden jog fenntartva - Nagyszülők Lapja



select t.PRCikk, t.TemakorKOD, t.BevezetoKep, t.TemakorKOD, t1.Megnevezes as Temakor, t.TartalomKOD, t.Cimke, t.Bevezeto, t.Megjelenes from tartalom t, temakorok t1 where t.TemakorKOD = t1.TemakorKOD /*and t1.ListaElem=1 and t1.Lathato=1*/ and t.Lathato=1 and t.KiemeltTol <= now() and t.KiemeltTol is not null and t.KiemeltTol not like '0000-00-00%' and (t.KiemeltIg is null or t.KiemeltIg= '0000-00-00 00:00:00' or t.KiemeltIg >= now()) and t.PRCikk = 1 order by t.PRCikk desc, t.Megjelenes desc