Unokám fejlődése

Szakértőink

Szakértő kereső

Foglalkozás szerint Név szerint

Horányi Eszter - gyermekpszichológus

szakértő fényképe Utam a pszichológiához számos kamaszkori olvasmányon, családi hatáson és gyermektáboroztatási tapasztalaton keresztül vezetett. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pszichológia szakára felvételt nyerve hamar úgy éreztem, hogy jó helyen vagyok. Az egyetem által nyújtott széleskörű elméleti tudást már a képzés alatt folyamatosan igyekeztem kiegészíteni önkéntes tapasztalatokkal: önkénteskedtem a SOTE I. Számú Gyermekklinikájának pszichiátriáján, a Bátor Táborban krónikus betegséggel élő gyermekeket táboroztattam, dolgoztam hátrányos helyzetű gyermekekkel és fiatalokkal itthon és külföldön, valamint több éven át tagja voltam a pszichológiát egy tágabb közönséghez eljuttató Pszinapszis nevű konferencia szervezőcsapatának.

Egyetemi szakmai gyakorlatomat a Vadaskert Kórház és Szakambulancián töltöttem. Ezeknek a lehetőségeknek hála rengeteg élménnyel és tapasztalattal lettem gazdagabb, a gyermekpszichológia, a gyermekek és családjaik segítése iránti elköteleződésem pedig véglegessé vált. Diplomámat az ELTE Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia szakirányán szereztem meg.

Az egyetem elvégzése után kezdetben óvodapszichológusként tevékenykedtem, jelenleg pedig nevelési tanácsadóban dolgozom, ezen kívül pedig egy alapítványnál, illetve a Most Terápiás Központban fogadok tanácsadásra felnőtt, serdülő és gyermek klienseket, illetve kollégámmal együtt tartok család- és párterápiát (szupervízió alatt). Pszichológusként a folyamatos önfejlesztésre törekszem, ezért módszertani repertoáromat specifikus képzéseken jelenleg is bővítem.

Pszichológusi tevékenységem során, mind felnőttekkel, mind gyerekekkel foglalkozva nagy hangsúlyt helyezek a kapcsolatra, a bizalomra, az "itt és most" minél teljesebb használatára, megélésére. A kapcsolat, a helyzet, az összehangolódás, a feltétlen elfogadás és a bizalom erejének "használatán" túl személyközpontú, dramatikus, művészetterápiás és relaxációs eszközöket is használok munkám során, amely gyermekeknél a rendszerszemléleti keretbe ágyazott játékterápiával egészül ki.

Természetesen minden tanácsadói folyamat egyedi és megismételhetetlen, az adott kliens személyisége, igényei, erőforrásai, valamint a hozott probléma jellege határozza meg, hogy a közös munka milyen eszközök segítségével, hogyan alakul.

Ahogy Irvin Yalom mondja, a pszichológus olyan, mint „egy idegenvezető, aki körbevezeti a pácienseit a saját házuk termein”. Köszönöm, ha bizalmukkal megtisztelnek ebben!

www.pszichologuskereso.hu/pszichologus/horanyi-eszter




Weboldal: http://www.mostmozgas.hu

Cikkeim

Ha a kisfiú babázni, a kislány focizni szeret - Mi az oka? Mit tehet a szülő, nagyszülő?

Tehetünk-e bármit a túlságosan fiús kislányokkal és a túlzottan lányos kisfiúkkal? Mikor alakul ki a végleges nemi identitás? A nevelés vagy a genetika dönti el, hogy később milyen nemhez vonzódik az ember? Gyermekpszichológus válaszol.

Szerző: Horányi Eszter | 2015-11-11

tovább a cikkre

Szeretnéd, ha többet lenne veled az unokád? 5 dolog, amitől szupernagyi lehetsz!

Szomorú vagy, mert a szülők alig engedik látni az unokádat vagy mert nem kérnek az élettapasztalatodból? Ne csüggedj, van megoldás! Pszichológus szakértőnk elmagyarázza, hogyan lehetsz te a család nélkülözhetetlenen szupernagyija! Pár egyszerű szabály nagymamajelölteknek és friss nagymamáknak.

Szerző: Horányi Eszter | 2015-10-07

tovább a cikkre

Kérdések, válaszok

  • Egészség
  • Utazás
  • Hivatalos
  • Unoka

©2016 Minden jog fenntartva - Nagyszülők Lapja



select t.PRCikk, t.TemakorKOD, t.BevezetoKep, t.TemakorKOD, t1.Megnevezes as Temakor, t.TartalomKOD, t.Cimke, t.Bevezeto, t.Megjelenes from tartalom t, temakorok t1 where t.TemakorKOD = t1.TemakorKOD /*and t1.ListaElem=1 and t1.Lathato=1*/ and t.Lathato=1 and t.KiemeltTol <= now() and t.KiemeltTol is not null and t.KiemeltTol not like '0000-00-00%' and (t.KiemeltIg is null or t.KiemeltIg= '0000-00-00 00:00:00' or t.KiemeltIg >= now()) and t.PRCikk = 1 order by t.PRCikk desc, t.Megjelenes desc