Unokám fejlődése

Szakértőink

Szakértő kereső

Foglalkozás szerint Név szerint

Dr. Szilágyi Éva - belgyógyász, onkohematológus

szakértő fényképe Szolnokon születtem 1957-ben. Középiskolába az Újszászi Gimnázium és Szakközépiskolába jártam. 1984-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán végeztem.

Ezt követően 5 évig Kardoskúton háziorvosként praktizáltam, amivel párhuzamosan a MOL Zrt. üzemorvosaként is tevékenykedtem.
Szakmai továbblépés 1989-ben következett be, amikor az Orosházi Kórház Belgyógyászati osztályára nyertem felvételt.10 évig belgyógyászként és hematológusként dolgoztam. A belgyógyászaton részlegvezető voltam, és a hematológiai szakrendelést vezettem.

1999-ben családi okok miatt Szegedre költöztünk, ahol a Szeged MJVÖ Kórház Onkológiai osztályára kerültem.
2001-ben letettem az onkológiai szakvizsgát. 2002-ben adjunktusi kinevezést kaptam. 2008-ban az onkológiai osztály összevonás miatt megszűnt így kerültem az SZTE Onkotherápiás Klinikára ahol azóta is dolgozom.

Az onkológián belül először a fej-nyaki daganatokkal foglalkoztam ezen a szakterületen kutatásban is részt vettem.

Pár éve a nőgyógyászati daganatok gyógyítása a fő szakterületem, és foglalkozom emlő-, colorectális és egyéb ritka daganattal is.

A Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Onkológiai Társaság, a Magyar Hematológiai Társaság és a Magyar Belgyógyász Társaság tagja vagyok.
Rendszeresen részt veszek onkológiai kongresszusokon, magyar és nemzetközi szaklapokban írott cikkek társszerzője vagyok.

E-mai címem:szilagyieva57@gmail.com
Telefonos elérhetőségem: +36 62 545416

Kérdések, válaszok

  • Egészség
  • Utazás
  • Hivatalos
  • Unoka

©2016 Minden jog fenntartva - Nagyszülők Lapja



select t.PRCikk, t.TemakorKOD, t.BevezetoKep, t.TemakorKOD, t1.Megnevezes as Temakor, t.TartalomKOD, t.Cimke, t.Bevezeto, t.Megjelenes from tartalom t, temakorok t1 where t.TemakorKOD = t1.TemakorKOD /*and t1.ListaElem=1 and t1.Lathato=1*/ and t.Lathato=1 and t.KiemeltTol <= now() and t.KiemeltTol is not null and t.KiemeltTol not like '0000-00-00%' and (t.KiemeltIg is null or t.KiemeltIg= '0000-00-00 00:00:00' or t.KiemeltIg >= now()) and t.PRCikk = 1 order by t.PRCikk desc, t.Megjelenes desc