Unokám fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

10 szuper homokozó házilag, fotókkal

Mi mindenre kell gondolnunk, mielőtt kerti homokozót építünk az unokának? Milyen praktikumokkal tehetjük még szórakoztatóbbá és tartalmasabbá a játékot a gyerekek számára? Ötletek, tanácsok kerti homokozó építéséhez.

Szerző: T. Nagy Ildikó | 2015-07-02.

Amint megszületik a kisunoka, gondos nagyszülőként már azon törjük a fejünket, hogy hogyan tehetnék még komfortosabbá otthonunkat imádott unokáink számára, hogyan rendezhetnénk át úgy a kert kihasználatlan zeg-zugait, hogy az még kuckósabb és vonzóbb legyen majd. Nem kis feladat, hiszen a gyermek nagyokat fog majd itt játszani a papával és a mamával.

Képes összeállításunkban azoknak a nagyszülőknek igyekszünk ötleteket adni, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy a kerti kishinta mellé saját maguk alakítsák ki a kerti homokozót. Szerencsére ma már minden barkácsáruházban könnyen méretre vágathatjuk a vásárolt faárut - ügyes nagypapáknak a leszabott faanyagot már csak össze kell fogatni, és a földbe ásni. Nagymamák is részt vehetnek a barkácsolásban: ők a festés és dekorálás során bontakoztathatják ki rejtett kreativitásukat.

1. Homokozó tetővel gurítható fedéllel (haladóknak)
Az általunk legszebbnek és legpraktikusabb ítélt homokozót mutatjuk be elsőként, ami haladó barkácsolóknak ajánlott. Kimondottan akkor előnyös ez a megoldás, ha nincs túl sok árnyék a kertben. A több praktikus megoldás mellett kiemelendő, hogy zárható a teteje (nagyon fontos!), és még egy kis pakolós polc is helyet kapott.




2. Homokozó kerti szegélyből (kezdőknek)
A házi készítésű homokozót talán a legegyszerűbben (és legolcsóbban) úgy építhetjük meg mi magunk, ha bevásárolunk a méterben kapható fa vagy műanyag kerti szegélyből, és egyszerűen azt csak leszurkáljuk a földbe a kívánt formában. Mint ahogy azt a kép is mutatja, nem feltétlenül csak szimmetrikus formákban gondolkodhatunk, de hozzá is tesszük gyorsan, hogy a nem szabályos formájú homokozót nehezebben lehet majd lefedni.

 


3. Homokozó fateknőből vagy csónakból - egyedi hangulat a kertben
Nem egy szokványos megoldás, de a kertünk éke-dísze lehet, ha beszerzünk egy hasonló ladikot vagy hasonló régi tárgyat, ami valaha használati eszköz volt, és átalakítva egy unikális kerti dizájnelem lesz.




4. Homokozó fagerendákból - természetes hangulat
Fatelepeken kedvünkre válogathatunk a különböző átmérő és színek között. A fa minőségét (és az árkategóriát) annak alapján válasszuk ki, hogy milyen hosszú távra tervezünk, hiszen keményebb fából időtállóbb homokozó készíthető. Ennek a megoldásnak a hátránya az, hogy drágább, és külsős segítséget mindenképpen igénybe kell vennünk. Az előnye pedig az, hogy szintén egy nagyon dekoratív és igényes látványelemet hozunk létre.




5. Homokozó lefedése - deszkával
A kép nem csak azt mutatja be, hogy a homokozó akár hatszögletű is lehet, hanem azt is, hogy az ilyen formájú homokozókat is le lehet szépen fedni. Így.




6. Homokozó lefedése  - sátoranyaggal vagy sűrű növényhálóval, zsákanyaggal
Bármelyik kertészeti részlegen kaphatók a fent felsorolt anyagok, válasszuk ki közöttük a számunkra legpraktikusabbat.




7. Homokozó árnyékolása - állítható megoldás
Arra mindenki gondol, hogy a homokozó árnyékban legyen, de arra nem biztos, hogy az árnyékoló állítható is lehet. Csúcspraktikus, hiszen úgy állítjuk a tetőrészt, ahogyan éppen a nap süt. Tény, hogy ez a megoldás szintén szakembert igényel.




8. Homokzó dekorálása - minden kertben jól mutat
Egy dekorötlet a számtalan közül. Fessük le különböző színekkel a homokozó oldalát, és válasszunk hozzá egy szép színes napernyőt.
Játékos és barátságos hangulatot kölcsönzünk bármely kertnek, ahol örömmel fognak homokvárat építeni a gyerekek.




9. Homokozó építése - téglából vagy kőből
Nagyon hangulatos ugyan, és valóban szemet gyönyörködtető látvány, de túlságosan kicsi gyerekek mellé semmi esetre sem ajánlott a balesetveszély miatt. Egyetlen előnye, hogy később (amikor már az unokák is kiröpültek) gyönyörű virágágyássá alakítható át.




10. Homokozó ülőpaddal - készen is kapható
Ennek a homokozónak az a különlegessége, hogy a fedele egyben az ülőkéje is. Azok kedvéért, akik nem járatosak annyira a barkácsolásban, elárulhatjuk, hogy ezt a homokozót készen is meg lehet vásárolni egyes áruházakban, így megússzuk a fenti képeken bemutatott sok-sok munkát.




Ezekre gondoljunk, mielőtt homokozót építünk a kertbe:

1. Gondosan válasszuk meg a helyszínt
Lehetőleg árnyékos helyet keressünk, mert a homokozóban sok időt fog majd eltölteni a gyerkőc. Gondoljunk arra is, hogy majd sokat fog sarazni, ezért a kerti csap közelsége egyszer majd még jól jöhet. Az sem árt, ha a gyerek szem előtt van, mert a legfőbb szempont mégiscsak a biztonság.

2. Mindenképpen fedett homokozót tervezzünk
Mindenképpen fedjük le a homokozót, mert ezzel komoly fertőzéseket és baleseteket kerülhetünk el. Tegyünk meg mindent, hogy az egészségügyi veszélyeket elkerüljük.

3. Vízzáró rétegre is szükség lesz
Homokból, murvából, kavicsból, fóliából tervezzünk alulra vízzáró réteget.

4. A homok minőségére ügyeljünk
Nem mindegy, hogy milyen földdel, illetve homokkal töltjük fel a játszóteret. Bárhol kapható finomszemű, tiszta kifejezetten homokozóba való homok. A lényegre semmi esetre se sajnáljuk a pénzt.


Büszke vagy saját készítésű homokozótokra, és azt másoknak is szívesen megmutatnád? Fényképezd le, küldd el nekünk a szuloklapja@szuloklapja.hu emailcímre, és írj hozzá pár praktikus tanácsot, amivel mások munkáját segítheted.

Fotók: Internet




Kapcsolódó cikkek

  • Egészség
  • Utazás
  • Hivatalos
  • Unoka

©2016 Minden jog fenntartva - Nagyszülők Lapja



select t.PRCikk, t.TemakorKOD, t.BevezetoKep, t.TemakorKOD, t1.Megnevezes as Temakor, t.TartalomKOD, t.Cimke, t.Bevezeto, t.Megjelenes from tartalom t, temakorok t1 where t.TemakorKOD = t1.TemakorKOD /*and t1.ListaElem=1 and t1.Lathato=1*/ and t.Lathato=1 and t.KiemeltTol <= now() and t.KiemeltTol is not null and t.KiemeltTol not like '0000-00-00%' and (t.KiemeltIg is null or t.KiemeltIg= '0000-00-00 00:00:00' or t.KiemeltIg >= now()) and t.PRCikk = 1 order by t.PRCikk desc, t.Megjelenes desc