Unokám fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

A kis hősök köztünk járnak! - 10 éves kisfiú tárcsázta a segélyhívót, így sikerült megmenteni az apukája életét

Adrián elmondta, hogy egy csattanást hallott a konyha felől, majd amikor kiment a szobából, a földön fekve, eszméletlen állapotban találta édesapját.

Szerző: Nagyszülők Lapja | 2023-05-08.

A kis hősök köztünk járnak - egy tízéves kisfiú lélekjelenlétének hála sikerült megmenteni az édesapja életét, közölte a Magyar Rendőrség a hivatalos weboldalán.

Mint írják, a kisfiú kétségbeesetten hívta a 112-es számot március 29-én. "Apukám elájult!", szólt bele egy vékonyka, riadt hang a telefonba, majd hamar kiderült, hogy Mező Adriánnak hívják, és 10 éves. Adrián elmondta, hogy egy csattanást hallott a konyha felől, majd amikor kiment a szobából, a földön fekve, eszméletlen állapotban találta édesapját.

Nem tért magához az édesapja
A Szombathelyi Hívásfogadó Központ munkatársa azonnal tudta, hogy a fiúnak segítségre van szüksége, ezért kapcsolta a mentésirányítókat. A kisfiú az ijedség ellenére is összeszedetten válaszolt a mentős kérdéseire, és követte az utasításait. Kiderült, az édesapa csak néhány pillanatra tért magához, majd újból elvesztette az eszméletét.

A kis hősök köztünk járnak! - 10 éves kisfiú tárcsázta a segélyhívót, így sikerült megmenteni az apukája életét
Adrián vendégségben a rendőröknél, háttérben az anyukája

Nem hagyták magára
A mentésirányító ekkor megkérte a kisfiút, hogy próbáljon meg segítséget kérni a szomszédtól, legyen mellette egy felnőtt, amíg a mentőkocsi kiérkezik. Adrián azonban nem járt sikerrel, senkit nem talált otthon a szomszédban. Az irányító nem hagyta magára a gyereket, folyamatosan vonalban marad vele, és beszélt hozzá mindaddig, míg a mentősök a házhoz értek. A kisfiúnak hála, édesapja időben segítséget kapott.

Bátorságáért a rendőrök most megjutalmazták Mező Adriánt: vendégül látták a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányságon, ahova egy szolgálati autóval érkezett az édesanyjával. Matyi István alezredes, a megyei tevékenységirányítási központ vezetője vezette körbe Adriánt a rendőrség épületében, majd ajándékcsomagot is átadott a hős kisfiúnak.

Forrás, fotó: Police.hu




Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*

Kapcsolódó cikkek

  • Egészség
  • Utazás
  • Hivatalos
  • Unoka

©2016 Minden jog fenntartva - Nagyszülők Lapja



select t.PRCikk, t.TemakorKOD, t.BevezetoKep, t.TemakorKOD, t1.Megnevezes as Temakor, t.TartalomKOD, t.Cimke, t.Bevezeto, t.Megjelenes from tartalom t, temakorok t1 where t.TemakorKOD = t1.TemakorKOD /*and t1.ListaElem=1 and t1.Lathato=1*/ and t.Lathato=1 and t.KiemeltTol <= now() and t.KiemeltTol is not null and t.KiemeltTol not like '0000-00-00%' and (t.KiemeltIg is null or t.KiemeltIg= '0000-00-00 00:00:00' or t.KiemeltIg >= now()) and t.PRCikk = 1 order by t.PRCikk desc, t.Megjelenes desc
Ezt olvastad már? [ Bezár ]
Hírek, érdekességek

Gyereknapi hétvége a Vasúttörténeti Parkban: Koncertek, játszóház, kézműveskedés, vonatok és más izgalmas program május utolsó hétvégéjén

vissza vissza