Unokám fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

Ehető és mérgező vadnövények: Ezeket tévesztik össze leggyakrabban az emberek! - Fotókkal

Előfordul, hogy jóhiszeműen olyan növénnyel egészítjük ki étrendünket, ami inkább árt, mint használ, sőt akár mérgezést is kiválthat. Ráadásul a gyógynövények nem megfelelő alkalmazása, például a túlzásba vitt gyógytea fogyasztás is okozhat kárt.

Szerző: Nagyszülők Lapja | 2020-06-11.

Előfordul, hogy jóhiszeműen olyan növénnyel egészítjük ki étrendünket, ami inkább árt, mint használ, sőt akár mérgezést is kiválthat. Ráadásul a gyógynövények nem megfelelő alkalmazása, például a túlzásba vitt gyógytea fogyasztás is okozhat kárt – figyelmeztet Dr. Kéry Ágnes, a Semmelweis Egyetem Farmakognózia Intézet docense.

A szakember azt tanácsolja, hogy aki bármilyen szokatlan testi tünetet észlel egy számára új növény elfogyasztása után, azonnal keresse fel a legközelebbi kórház toxikológiai osztályát. Ha pedig tud, a növényből mintát is vigyen, hiszen ez meggyorsítja a diagnózis felállítását, az azonnali ellátás pedig akár életet menthet.



Van, amit nagyanyáink hatékonynak véltek, de azóta kiderült róla, hogy káros
Egyre divatosabb a népi gyógyászat, sokan gyógynövényekkel, gyógyfüvekkel igyekeznek kúrálni betegségüket, erősíteni immunrendszerüket, csökkenteni súlyukat vagy növelni teljesítőképességüket. Ám számos növényről, melyet nagyszüleink hatékonynak véltek, mára kiderült, hogy hosszútávon kárt okozhatnak.

Jó példa a fekete nadálytő, aminek teáját régen torokfájásra alkalmazták, ám azóta tudjuk: toxikus anyagai a szervezetben felhalmozódva rákkeltőek. Külsőleg korlátotozottan továbbra is alkalmazható, tehát az ebből készült megfelelő minőségű krém nem káros.


Fekete nadálytő

A farkasalmát immunerősítésre fogyasztották, mára azonban bizonyított, hogy halálosan mérgező.


Farkasalma

A vérehulló fecskefű szintén kedvelt alapanyag volt, és ma is az epe-májbetegségek gyógyszereinek összetevője, mégsem alkalmas házi szer készítésére, hiszen nem megfelelő alkalmazása esetén súlyos mellékhatásokat okozhat.


Vérehulló fecskefű

A boglárkafélék pedig saláták kedvelt alapanyagai voltak, az újabb kutatások szerint azonban nyálkahártya károsodást okoznak.


Réti boglárka

Azt is jó tudni, hogy vannak halálosan mérgező növényeink, ilyen a ricinus dísznövény, melynek akár egyetlen magja is okozhat tragédiát, különösen gyermekeknél.

- A természetes gyógymód híveinek érdemes a gyógynövény-szakirodalom legújabb kiadásait beszerezniük – javasolja Dr. Kéry Ágnes.

Mi az, ami biztonsággal fogyasztható?
Persze van olyan növény is, ami ma is nyugodtan fogyasztható: ilyen a kertekben is gyakran zöldellő kedvelt salátanövény: a tyúkhúr, amit régen a tüdőbaj gyógyítására alkalmaztak, mára viszont csak finom íze és magas C-vitamin tartalma miatt eszik ugyanúgy, ahogy például a porcsint, a csipkebogyót vagy a galagonyát is.


Tyúkhúr

Nem mindegy, honnan gyűjtöd be a növényt!
A szakember szerint fontos, hogy hacsak nincs saját kiskertünk, ne magunk gyűjtsük be a gyógynövényeket, azok ugyanis nagyrészt kiszorultak természetes lelőhelyeikről és gyakran szemétdombokon, utak mentén fordulnak elő, így ipari szennyezéseket vagy növényvédőszer-maradványokat tartalmazhatnak.

Jó példa a csalán, ami hatékony vizelethajtó, gyulladáscsökkentő, ám leginkább a szemétdombok, árkok közelében érzi jól magát, így toxikus nitrát mennyiséget tartalmazhat.


Csalán

A kamillára és a körömvirágra ez különösen jellemző, ezért ha bizonytalan a növény eredete, abból ne forrázatot készítsünk, hanem néhány percig főzzük fogyasztás előtt.

Összetéveszthető növények
Azért is érdemes gyógyszertárban, szaküzletben beszerezni a gyógynövényeket, hiszen a tapasztalatlan szem számos ehető és mérgező növényt téveszthet össze.

1. Míg a medvehagyma gyógyhatása közismert, a gyöngyvirág vagy a kikerics nagyobb mennyiségben akár végzetes lehet. Dr. Kéry Ágnes hangsúlyozza: mielőtt letépnénk a leveleket, dörzsöljük el két ujjunk között, és ha fokhagyma illata van, biztosan medvehagymát találtunk.


Medvehagyma és gyöngyvirág

2. Gyakran keverik a bodzafajtákat is: a fekete bodza virágzatának szörpje közismert és finom, érett termését is használjuk, ám a hasonló kinézetű, bíborszínű porzójú gyalogbodza ciánglikozid tartalma miatt mérgezési tüneteket okozhat.


Bodza és gyalogbodza

3. Szintén sokan nem tudják, hogy bár a fehér akác fogyasztása mértékkel igen egészséges, a sárga akácnak is nevezett aranyeső élen jár a mérgezésekben, főként gyerekeknél.


Fehér akác és sárga akác

4. A kutyatejfélék nedve a bőrre jutva irritációt okoz, a szintén tejnedvet tartalmazó gyermekláncfű vagy pitypang viszont értékes C-vitamin-forrás, ezeket is keveri a köztudat, pedig kinézetük nagyon különböző.


Pitypang és kutyatej

Gyógynövények és gyógyszerek - nem mindig lehet egyszerre a kettőt!
Aki alapbetegségének terápiáját akarja házi praktikákkal kiegészíteni, fontos tudnia, hogy a gyógynövények, gyógyfüvek mellékhatásokat idézhetnek elő, sőt megváltoztathatják a gyógyszerek hatását, ezért ilyen esetben konzultálni kell orvosunkkal – hívja fel a figyelmet a docens.

Aki például véralvadásgátlót szed, nem fogyaszthat jelentős mennyiségű fokhagymát, vagy annak kivonatát tartalmazó készítményt, mert az befolyásolhatja a gyógyszerek hatékonyságát.

A szívelégtelenségben szenvedőknek és a transzpantáltaknak sem ajánlott a kiegészítő terápia, mert a rosszul összeállított házi patika a gyógyszerek hatásának befolyásolásával akár tragédiát is okozhat.

Csak kúraszerűen!
Fontos tudni: a gyógynövényekből készített forrázat nem alkalmas mindennapi folyadékpótlásra, nincs ugyanis olyan gyógytea, ami huzamosabb ideig, korlátlanul fogyasztható, és ez még a közkedvelt kamillára is vonatkozik. Ezek a növények teaként, koncentráltan alkalmazva terápiás hatásuk révén ugyanis gyógyszerek, ezért csak kúraszerűen fogyaszthatók - emeli ki Dr. Kéry Ágnes.



Fontos szabályok:
- Lehetőleg gyógyszertárban, szaküzletben vásárolj gyógynövényeket, gyógyfüveket!
- Ha mégis frissen szednéd, szerezz be egy minél újabb kiadású növényhatározót!
- Ha krónikus betegséged, szívelégtelenséged van, transzplantáción estél át vagy véralvadásgátlót szedsz, a kiegészítő terápia előtt konzultálj az orvosoddal!
- A gyógyteát ne mindennapi folyadékpótlásra alkalmazd! Előírás szerint, kúraszerűen fogyaszd!
- Ha szokatlan tüneteket észlelsz egy saját magad által begyűjtött növény elfogyasztása után, azonnal fordulj orvoshoz, illetve keresd fel a legközelebbi kórház toxikológiai osztályát!

Leggyakrabban összetéveszthető növények:
medvehagyma - gyöngyvirág, kikerics
feketebodza - gyalogbodza
fehér akác - sárga akác (aranyeső)
kutyatej - gyermekláncfű (pitypang)

Forrás: Semmelweis Médiasarok
Fotók: Pixabay




Kapcsolódó cikkek

  • Egészség
  • Utazás
  • Hivatalos
  • Unoka

©2016 Minden jog fenntartva - Nagyszülők Lapja



select t.PRCikk, t.TemakorKOD, t.BevezetoKep, t.TemakorKOD, t1.Megnevezes as Temakor, t.TartalomKOD, t.Cimke, t.Bevezeto, t.Megjelenes from tartalom t, temakorok t1 where t.TemakorKOD = t1.TemakorKOD /*and t1.ListaElem=1 and t1.Lathato=1*/ and t.Lathato=1 and t.KiemeltTol <= now() and t.KiemeltTol is not null and t.KiemeltTol not like '0000-00-00%' and (t.KiemeltIg is null or t.KiemeltIg= '0000-00-00 00:00:00' or t.KiemeltIg >= now()) and t.PRCikk = 1 order by t.PRCikk desc, t.Megjelenes desc