Unokám fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

Saját unokáit szülte meg az 53 éves nagymama

Egy meddőséggel küzdő nő a ritka betegség miatt nem vállalhatott babát, ezért a férjével a mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttek. A nagymama vállalta a kisbabák kihordását és világrahozatalát. Megtörtént eset a készséges nagyiról, aki saját lányának vállalt béranyaságot.

Szerző: Nagyszülők Lapja | 2014-08-14.

A nagymama szülte meg meddő lánya gyermekeit
Nem hétköznapi elhatározásra szánta el a gyermekek után vágyó család magát, amikor arra az elhatározásra jutottak, hogy a betegség miatt meddő édesanya helyett, a nő anyja hordja ki és szülje meg az utódokat. Az Iowa állambeli Ashley Larkinnál még korábban egy ritka, de igen súlyos kórt állapítottak meg, pulmonális hipertóniát (kisvérköri magas vérnyomást)– emiatt nem tudott a nő teherbe esni. A készséges nagymama, Susie Kožíšek felajánlotta segítségét, és tavaly júliusban hozta világra Hallee-t és Hadlee-t, a család ikerbabáit.

Nem ez volt az első eset a család életében. Évekkel korábban, 2011-ben Suise a mostani esethez hasonlóan szintén béranyaként szülte meg Ashley nagyobbik lányát, pedig már túl volt az ötvenen... Suise még évekkel ezelőtt egy tévéműsorban figyelt fel a béranyaságra, ami nagyon felkeltette az érdeklődését. Azonnal utánajárt annak, hogy van-e esélye annak, hogy ő maga hordja ki lánya és veje születendő gyermekét.


Suise Kožíšek nagymama béranyaként három unokát is szült
 

Különleges kötődés az unokákhoz
- Mindig is közel álltam az édesanyámhoz, és ez a gyermekeim megszületése után sem változott. Őszintén hálás vagyok neki, és örülök, hogy különleges kötődése lesz majd az unokáihoz - nyilatkozott a nem mindennapi gyermekvállalásról Ashley. 

Susie az újságíróknak elmondta, hogy mind a két terhességet remekül viselte, és a szülés után visszatér dolgozni, és jogi asszisztensként folytatja a munkáját.


"Nagyon ritka, hogy egy anya legyen a saját gyermeke béranyja."
 

Mi az a béranyaság?
Béranyaságnak nevezzük azt, amikor egy termékeny nő (béranya) egy másik nőnek, illetve párnak gyermeket hord ki a testében. A teherbeesés mesterséges megtermékenyítés útján vagy embrió beültetésével történhet. A béranya részesülhet ellenszolgáltatásban, de felajánlhatja szolgálatát empatikus megfontolásból is. (Magyarországon a jogi szabályozás a béranyaságot tiltja - a szerk.)

Mesterséges megtermékenyítés és beültetés
Az előkészületek és a fogantatás már évekkel ezelőtt elkezdődtek. A Larkin ikrek embrióit gondosan tárolták, majd 2010 októberében az USA egyik legjelentősebb egészségügyi intézményében, a Mayo Klinikán mesterséges megtermékenyítésre került sor. A megtermékenyített embriókat 2012 novemberében ültették be Susie méhébe. A Mayo Klinika orvosa, Dr. Jani Jensen, aki magát a beavatkozásokat végezte, így kommentálta a hírt: "Nagyon ritka, hogy egy anya legyen a saját gyermeke béranyja." Mivel Susie egy régebbi bérterhességet már rendben kihordott, Dr. Jensen úgy ítélte meg ezúttal is alkalmas lesz rá. „A nagymama jó jelöltnek bizonyult, ugyanis a korábbi terhességet sikeresen és kiváló egészségben hordta ki." 

A szenzációs történethez még ugyanakkor hozzátette: "Ők a bizonyítékai annak a mély szeretetnek, amit csak egy anya érezhet gyermeke iránt. Ez egy hihetetlen tett, ahogyan egy édesanya lehetővé teszi lánya számára, hogy gyermeke lehessen."

Mesterséges megtermékenyítés
    Mesterséges megtermékenyítés

Fotó, forrás: www.dailymail.co.uk




Kapcsolódó cikkek

  • Egészség
  • Utazás
  • Hivatalos
  • Unoka

©2016 Minden jog fenntartva - Nagyszülők Lapja



select t.PRCikk, t.TemakorKOD, t.BevezetoKep, t.TemakorKOD, t1.Megnevezes as Temakor, t.TartalomKOD, t.Cimke, t.Bevezeto, t.Megjelenes from tartalom t, temakorok t1 where t.TemakorKOD = t1.TemakorKOD /*and t1.ListaElem=1 and t1.Lathato=1*/ and t.Lathato=1 and t.KiemeltTol <= now() and t.KiemeltTol is not null and t.KiemeltTol not like '0000-00-00%' and (t.KiemeltIg is null or t.KiemeltIg= '0000-00-00 00:00:00' or t.KiemeltIg >= now()) and t.PRCikk = 1 order by t.PRCikk desc, t.Megjelenes desc