Unokám fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

Állattartás kisgyermek mellett

A gyerekek kisállatokkal kapcsolatos vágyai sosem érnek véget. Egy kis élőlény tartása azonban felelősséggel jár, fertőzésveszélyes is lehet, és az sem mindegy, hogy az unoka mellé milyen állatot kerül.

Szerző: Dr. Szabó Dániel | 2014-08-15.

A gyermek melletti állattartás szabályairól Dr. Szabó Dániel állatorvost kérdeztük.

Milyen kortól lehet a gyermek mellett állatot tartani?
Kezdjük azzal, milyen idős gyerek mellé érdemes gondolkodni arról, hogy önállóan állatot tartson. Szerintem kb. második osztályos legyen legalább a gyerek. A kisebbek még inkább csak érdekes játéknak nézik az állatot, nem viseltetnek elegendő felelősséggel iránta. Persze a családban lehet állat (sok helyen van is) még apróbb gyerek mellett is, de ezeket közösen tartják, nem a gyerek "saját" állata. Ilyen célra kutya, macska tökéletesen megfelel.

Milyen fajta állatot tartsunk kisgyermek mellett?
A fajta kiválasztásánál a tartási körülmények figyelembe vétele fontos szempont, nyilván nem elhanyagolható, milyen kutya-macska tetszik a család tagjainak, de ésszerű keretek között érdemes maradni, ne legyen kényelmetlen, rossz élete annak az állatnak . Pl. német dog a lakótelepi másfél szobában nem valószínű, hogy jól érezné magát. Továbblépve, ez a helyzet a gazdinak sem jó, mert nem tud kellő távolságot tartani a kutyától, akár a jelenléte, szaga, mindenütt elhullajtott szőre miatt.

Higiéniás szabályok
Ha a kicsi gyerek egy légtérben él kisrágcsálóval, akkor arról természetesen a szülőnek kell gondoskodnia, rendszeres tisztítással, és megfelelő elhatárolással a totyogó kisembertől - megelőzhetők a higiéniás problémák, és a balesetek jelentős része is. Nyilván egy hörcsögtől nem meglepő, ha a felé - számára támadóan - nyúló kézbe beleharap.

Korunk egyre gyakoribb problémája az allergia, szinte mindenre lehet allergizálódni, ez alól az állatok szőre sem kivétel. Ezzel együtt túlzásnak érezném, hogy egy kisgyereken allergiatesztet végezzenek el, mielőtt a családba bekerül mondjuk egy kisrágcsáló.

Kisállatok és a fertőzésveszély
A lakásban tartott állatokkal együtt élve - amennyiben sikerül a higiéniás szabályokat betartani - gyakorlatilag a fertőzések veszélye minimális. Talán két olyan téma van, ami említést érdemel.

Az egyik gyakori probléma a férgesség. Sajnos sokszor látni, hogy az állatot puszilgatják a gazdik, az arcukhoz ér a jószág szőre, megnyalja az embert a kutya vagy a macska. Ezek valóban barátságos, kedves gesztusok, de sajnos tudni kell, hogy a mai Magyarországon az emberek egyötöde fertőzött valamilyen féreggel, és ezen fertőzések hátterében nagy arányban a kutyáktól és macskáktól származó féregpeték állnak.

Visszakanyarodhatok a higiéniás szabályok betartásához, hiszen nyilván emiatt különösen fontosak, de mindenképpen hangsúlyozni kell a legfrissebb szakmai ajánlást, miszerint negyedévente javasolt a féreghajtást elvégezni kedvenceinknél. Ezt akkor is érdemes, ha a jogszabály csak a kutyák évente, a veszettség elleni oltással egy időben írja elő a féreghajtást.

Ehhez kapcsolódik mintegy oldalvágányként a külső élősködők (főleg a bolhák) elleni védekezés is, talán kevéssé ismert, de több féregfajnak a bolha köztigazdája, tehát ha nincs bolha a kisállaton, akkor a féregfertőzés esélye is erősen lecsökken.

 




Kapcsolódó cikkek

  • Egészség
  • Utazás
  • Hivatalos
  • Unoka

©2016 Minden jog fenntartva - Nagyszülők Lapja



select t.PRCikk, t.TemakorKOD, t.BevezetoKep, t.TemakorKOD, t1.Megnevezes as Temakor, t.TartalomKOD, t.Cimke, t.Bevezeto, t.Megjelenes from tartalom t, temakorok t1 where t.TemakorKOD = t1.TemakorKOD /*and t1.ListaElem=1 and t1.Lathato=1*/ and t.Lathato=1 and t.KiemeltTol <= now() and t.KiemeltTol is not null and t.KiemeltTol not like '0000-00-00%' and (t.KiemeltIg is null or t.KiemeltIg= '0000-00-00 00:00:00' or t.KiemeltIg >= now()) and t.PRCikk = 1 order by t.PRCikk desc, t.Megjelenes desc