Unokám fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

Az örök tabutéma, avagy mit mondjunk a halálról az unokának?

Minden család életében megtörténik, hogy egy szeretett személy eltávozik. Hogyan beszéljünk unokánkkal a halálról? Hogyan mondjuk el, hogy meghalt valaki? Esetleg titkoljuk el, vagy hazudjunk? Pszichológus válaszol.

Szerző: Bojti Andrea | 2014-08-30.

Minden család életében megtörténik, hogy egy szeretett személy eltávozik. Hogyan beszéljünk unokánkkal a halálról? Hogyan mondjuk el, hogy meghalt valaki? Esetleg titkoljuk el, vagy hazudjunk? Pszichológus válaszol.

Múltkor egy kétségbeesett nagymama azzal keresett meg, hogy négy éves kislánya a nagypapa halála óta teljesen „megzavarodott” és bizarr dolgokat mond, pl. most már szerinte ki kéne ásni a nagypapit és hazavinni. Magamban jókat tudok derülni a cserfes négyévesek „meglátásain”, és igyekeztem a nagymamát megnyugtatni, hogy a kislány nem „bolond”.

Egyvalamit szögezzünk le: Az örök élet szérumát még nem találták fel. A halál ugyanúgy életünk része, mint a születés. Éppen ezért bármennyire nehezünkre esik, erről a témáról is beszélnünk kell az unokával. Ideális esetben természetes a halálról való kommunikáció, de a nyugati keresztény kultúrában valahogy tabutémává vált. Félünk a haláltól és nem szeretjük az ezzel kapcsolatos kérdéseket bolygatni, ellentétben mondjuk egy buddhista szerzetessel, aki sokkal könnyebben képes elengedni a szeretett személyt. Más kultúrákban az ún. patológiás gyász jelensége is ritka, és az embereket kevésbé frusztrálja az elmúlás ténye.

Ne titkoljuk el!
Mivel mi, felnőttek is nehezen tudunk mit kezdeni a halál gondolatával, nem meglepő, hogy ha unokánkat még inkább elfogja a szorongás. Hogyan mondhatjuk meg neki, ha meghalt egy általa szeretett személy? Titkoljam? Találjak ki valami hazugságot, hogy csak elutazott? Nehéz kérdések ezek. Talán először a nagyszülőnek önmagának kellene rendbe tenni gondolatait az őket ért veszteséggel kapcsolatban. A gyerek úgyis megérzi, ha baj van. A legrosszabb, amit tehetünk, ha titkoljuk, vagy hazudunk neki. A titok a legnyomasztóbb és legrombolóbb dolog az életében.

Ha beszélhetünk „ideális gyászfolyamatról”, akkor az  alábbiak szerint alakul egy gyermeknél. Először is nincsenek titkok az elhunyt személy halálával és annak okaival kapcsolatban. Nehezebb feldolgozni a veszteséget, ha az hirtelen, vagy valamilyen erőszakkal, brutalitással következett be. Ha nem is a legnagyobb részletességgel, de ilyen helyzetekben is el kell mondani a kicsinek mi történt. Legjobb, ha ő is érezheti, nincs egyedül a fájdalmával, a család többi tagja is osztozik benne. A következő kérdés általában a temetéssel kapcsolatos. Részt vegyen-e rajta vagy sem? Sokan azt gondolják, a temetés nem gyereknek való, sőt beszéltem már olyan huszonévessel is, aki életében nem volt még temetésen. A pszichológia álláspontja szerint az egészséges gyász része a temetésen való részvétel. Ha jobban belegondolunk, nem véletlenül alakultak ki rituálék az élet fontos eseményei körül. Ezek segítenek megérteni, feldolgozni a történteket. Persze azt nem gondolom, hogy egy kisgyereknek a nyitott koporsó mellett kell állnia, de magán a szertartáson jobb, ha jelen van.

A gyermekek életkorától függ, hogyan élik meg a gyászt
Mielőtt bárki megkérdezné, természetesen a halál kérdésének megközelítésében fontos az unoka életkora. A csecsemők is érzékelik a fájdalmat, illetve a nagyon közeli hozzátartozó elvesztését, de ők leginkább a szülők érzésein keresztül. A gyászfolyamatnak ez egy természetes része, idővel enyhül a fájdalom, és ezt majd a kicsi is érzi.

Kisgyermekkorban a gyerekek világképe, mint a bevezetőben a négy éves kislányé, eléggé meseszerű. Általában maguk a szülők/nagyszülők is ilyen köntösbe burkolják a témát, így könnyen előfordulhat, hogy a kicsi az “angyalokkal társalog”, de ez még közel sem tekinthető patológiásnak. A halálról való reális gondolkodás 8 éves kor körül jelenik meg. Ekkor a gyermekek már többet kérdeznek, szeretnék jobban megérteni a helyzetet. Később - serdülőkorban - pedig már felnőttként kell a kérdéshez hozzáállnunk.

Természetesen (minden életkorban) a gyászfolyamat a gyermekeknél is végbemegy, így az elején őket is sokként éri a hír, sokat szomorkodnak, nem akarják elhinni a történteket, haragszanak a világra, majd végül belenyugszanak. Így van ez rendjén. Patológiás gyászról akkor beszélhetünk, ha egy év után sem képes valaki elfogadni, feldolgozni szerette halálát. Ilyen esetben érdemes szakember segítségét kérni.

Nagyszülőként is merjük kifejezni szomorúságunkat
Végezetül még egy nagyon fontos gondolatot szeretnék megosztani Önökkel. Nagyszülőként sokan azt hiszik, nekik nem szabad gyermekük előtt kifejezni szomorúságukat, főleg nem sírhatnak, hiszen mi lesz akkor a nagymamai vagy nagyapai tekintéllyel, nekik erősnek kell maradni. Azt nem mondom, hogy nincs ebben igazság, a nagyszülő tényleg egyfajta védőbástya az unoka számára, de a gyászt mégis jobban enyhíti, ha az ember megoszthatja szeretteivel a fájdalmat. A kicsinek így nem kell szomorúságát elfojtania, nem érzi majd egyedül magát bánatában.

Emlékszem néhány éves koromban, mikor az anyukám nagymamája meghalt, ott sírtunk együtt az ágyon. Én utólag erre úgy emlékszem, nagyon sajnáltam anyámat. De ez inkább közelebb hozott hozzá.

Fotó: Pixabay




Kapcsolódó cikkek

  • Egészség
  • Utazás
  • Hivatalos
  • Unoka

©2016 Minden jog fenntartva - Nagyszülők Lapja



select t.PRCikk, t.TemakorKOD, t.BevezetoKep, t.TemakorKOD, t1.Megnevezes as Temakor, t.TartalomKOD, t.Cimke, t.Bevezeto, t.Megjelenes from tartalom t, temakorok t1 where t.TemakorKOD = t1.TemakorKOD /*and t1.ListaElem=1 and t1.Lathato=1*/ and t.Lathato=1 and t.KiemeltTol <= now() and t.KiemeltTol is not null and t.KiemeltTol not like '0000-00-00%' and (t.KiemeltIg is null or t.KiemeltIg= '0000-00-00 00:00:00' or t.KiemeltIg >= now()) and t.PRCikk = 1 order by t.PRCikk desc, t.Megjelenes desc