Unokám fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

A nevelés buktatói II. rész - A túlzott engedékenység

Vannak unokák, akik követelőzők, irányítók, esetleg zsarnokok próbálnak lenni. Ezek azok a gyerekek, akik megpróbálják elérni, hogy a nagymama vagy a nagypapa az ő kiszolgálójuk legyen. Ezek az unokák meghatározzák, hogy mit vegyen fel a nagyi, kivel találkozhat a nagypapa, vagy mikor feküdjön le a család.

Szerző: Nagyszülők Lapja | 2014-09-04.

„Én nem mondok nemet az unokámnak…”

A túlzott engedékenység következményei
Sokszor halljuk a nagyszülőktől, hogy nem értik unokájukat, miért ilyen erőszakos, követelőző, hisz ők maximálisan szeretik őt, és mindent magad neki...
Talán pont ez a kulcsszó, a „minden”, hisz a mindenségben a gyerek elveszik, mert nincs határ, és itt érthetjük meg az engedékenység mibenlétét, problémáját.
Ismerős ugye, hogy bizonyos helyzetekben nem tudunk nemet mondani és ez még jó érzéssel is tölt el. Azonban mi történik, ha már akkor is igent mondunk, amikor nemet érzünk, mert félünk, hogy ezért megharagszik ránk az unoka, és mi lesz, ha nem szeret ezért minket.

Unokáink mindig ráéreznek félelmeinkre, és addig provokálnak minket, míg nem változtatunk, vagy lojálisak velünk és kielégítik szükségleteinket (pl. irányítanak minket, mert megérzik, hogy erre vágyunk).
 

Unokáink reakcióiban mindig látjuk önmagunkat (félelmeinket, vágyainkat)

Ha egy gyerek nem tapasztalja meg a nemet, ha helyette cselekszünk, akkor olyan, mintha „vattagombolyag”-ba csomagolnánk. Nem tudja az erejét felmérni, de a határokat sem, hogy mikor meddig mehet el, nem érzi, mikor ütközik „neki valakinek, valaminek”.



Az agresszió hátterében sokszor az elbátortalanodás áll, és a durva gyereknek az önállóan szerzett sikerre van szüksége, valamire, amiben jó, ügyes, és természetesen szüksége van világos, biztonságot adó keretekre is.

Az elkényeztetés tehát egyrészt azt jelenti, hogy átengedjük az irányítást, megengedjük, hogy az unoka irányítson minket (igent mondunk), és a feladatoktól, nehézségektől, külső környezettől is féltjük őket.
Következményként megemlíthető az óvoda-, illetve iskolafóbia, amikor a gyerekek nem tudnak más csoportnak részei lenni, mert az kívül esik a családi „üvegbúrán”.
Más esetben veszélyes világként kódolva az ovit, iskolát, ellenséges agresszív védekezést építenek ki.
Még egy következmény, amikor a gyerekek sorozatos betegeskedők lesznek, hisz testi szinten sem tudnak védekező mechanizmust felépíteni magukban, mert pl. folyamatosan túlöltöztetik őket, vagy a túletetés miatt étvágytalanok lesznek.

Miért kényeztetjük ennyire unokáinkat?
Legelőször is le kell szögeznünk, hogy nem akarunk rosszat, sőt sok jót akarunk megadni nekik. Nem vagyunk rossz nagyszülők, csak valamit nehéz kimondanunk: a „nemet”.

Nemet mondani nehéz, mert a tagadás a rosszal függhet össze. Így ha tagadunk, visszautasítunk, akkor az a rossz. Ezért rosszak vagyunk?!
Talán gyerekkorunkban sem mondhattunk nemet, mert akkor rossz gyereknek tartottak, így jó kislányok lettünk és szerettek minket.
Ha igent mondunk, talán jó nagymamék lehetünk. Ez viszont egy téves logika következménye, amit tévesen építettünk be. Tökéletes, jó nagymamának lenni mindig „irreális” vágykép. Legyünk „elég jók”, amibe belefér a nemet mondás, az érzések felvállalása is (pl. nincs kedvem, haragszom, fáradt vagyok).
Higgyük el, hogy az unoka akkor is szeretni fog, ha éjjel pirítóst akar enni, és én nemet mondunk erre.
Szeretni fog akkor is, ha mi döntünk, bár valamikor ebben minket bizonytalanítottak el gyerekkorunkban, így felnőttként is átadjuk az irányítás jogát a másiknak (anyának, férjnek, gyerekeinknek). Persze ez nem azt jelenti, hogy unokánknak ne legyen szava (pl. melyik szoknyáját vegye fel a kikészített ruhadarabok közül vagy fogmosás előtt vagy után szeretne társasozni egyet).

Szabályok márpedig kellenek!
Nem várhatjuk el azonban, hogy ő döntsön abban, mikor kapcsoljuk be a tévét, ha egy picit elfáradtunk, menjen-e iskolába vagy kell-e esti fürdés.
Ne felejtsük el, még ha örül is a kisunoka, hogy kielégítettük vágyát, ez neki nagy teher és felelősség. Ilyen gyerekek nyugtalanok és várják a mi lépésünket, hogy határt szabjunk.
A keret megnyugtat és ez nem azonos a ketreccel.

A fentiek nem jelentik azt, hogy akkor mostantól mindenben mondjunk nemet, és soha se óvjuk, ne segítsük unokáinkat, hiszen ez a gyerekeket ugyanúgy elbizonytalanítja, és nem értené mi lett velünk. Fő a fokozatosság és az arányosság.
Keressünk 2-3 olyan területet, feladatot, ahol a gyereknek önállóságot adunk, abban biztassuk és éreztessük, hogy a sikere, az ő „nagysága” nekünk is fontos.
Ha azt érzi, hogy ügyes vagy jó valamiben, akkor másokat is jónak él meg.
Sose késő elkezdeni a változtatást, a végletesség elkerülésével. Hisz a másik véglet lehet a túl szigorú nevelés.

Szerző: Polgár-Nagy Ágnes, pedagógiai-szakpszichológus, individuálpszichológiai tanácsadó
Fotó: Freepik/freepik




Kapcsolódó cikkek

  • Egészség
  • Utazás
  • Hivatalos
  • Unoka

©2016 Minden jog fenntartva - Nagyszülők Lapja



select t.PRCikk, t.TemakorKOD, t.BevezetoKep, t.TemakorKOD, t1.Megnevezes as Temakor, t.TartalomKOD, t.Cimke, t.Bevezeto, t.Megjelenes from tartalom t, temakorok t1 where t.TemakorKOD = t1.TemakorKOD /*and t1.ListaElem=1 and t1.Lathato=1*/ and t.Lathato=1 and t.KiemeltTol <= now() and t.KiemeltTol is not null and t.KiemeltTol not like '0000-00-00%' and (t.KiemeltIg is null or t.KiemeltIg= '0000-00-00 00:00:00' or t.KiemeltIg >= now()) and t.PRCikk = 1 order by t.PRCikk desc, t.Megjelenes desc