Unokám fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

A fogzástól lehet lázas a baba? Hogyan könnyítsük meg a fogzást?

Ha egy kisbaba nyugtalan, nyűgös és lázas, gyakran a fogzásra kenik az egészet. Egy új tanulmány szerint bár a fog áttörésekor valóban megemelkedhet kicsit a testhőmérséklet, a magasabb láz nem a fogzás tünete.

Szerző: Nagyszülők Lapja | 2014-09-08.

A fogzás tünetei
A babák valóban nyugtalanabbak lehetnek a fogzáskor, illetve másnap, rosszul alszanak és sokat nyáladzanak, a kutatók nem tudták a tünetek alapján megmondani előző nap, hogy melyik gyereknek jön majd ki a foga másnapra.
A fogzás jeleinek és tüneteinek felderítéséhez brazil fogorvosok 47 kisbabát követtek nyomon 8 hónapon át. A kicsik 5-15 hónaposak voltak.

A fog áttörésének napján gyakoribb lehet a hasmenés, orrfolyás, kiütés, étvágytalanság, nyűgösség, nyáladzás, alvászavar.
A hőmérsékletük is általában emelkedhet néhány tized fokot a fogak előbukkanásának napján és másnap (átlagosan 36.98 Celsius fokra). Ez azonban még mindig a normális tartományba esik, mondta el Dr. Roya Samuels, a New Yorki Cohen Gyermekkórház orvosa. „Sok szülő hozta már be magas lázzal a gyermekét, és az első, amit mondtak, hogy biztos, csak a foga. Szeretném mindannyiuknak elmondani, hogy nem bizonyított tény, hogy ez a folyamat magas lázzal jár.”


A legtöbb szülőés nagyszülő azt hiszi, hogy a láz is a fogzás tünete
"Nem találtunk összefüggést a láz és az első fogak kibújása között.” – mondta a tanulmány szerzője, Joana Ramos-Jorge, a brazil Minas Gerais Állami Egyetem hallgatója. „Az eredmény meglepett, mert az emberek nagy többségével együtt én is azt hittem, hogy a fogzás lázzal járhat.” A tanulmány a Pediatrics szeptemberi számában jelenik meg.


Mikor bújnak ki a babák fogai?
Az első fogacskák (általában az elülső, alsó kettő) 4-7 hónapos kor között jelennek meg. 1-2 hónappal később követi ezt újabb négy a felső részen. Három éves korra rendszerint már megvan mind a 20 tejfog.


Hogyan segíthetünk a babának a fogzás idején?
A gyerekek nagyon eltérően vészelhetik át ezt az időszakot. „Néhányan jól viselik a kellemetlenségeket, és könnyedén túljutnak rajta. Másoknak igazi rémálom, ahogy a fogacskák áttörik az ínyüket.” – mondta. A fájdalom csillapítására hűtött (vagy fagyasztott) rágókát kaphatnak, esetleg tiszta, nedves ruhát rágcsálhatnak, melyet előtte a hűtőszekrénybe tettek fél órára. Amelyik baba nagyon szenved, egyszer-egyszer kaphat acetaminophen tartalmú gyógyszert is. A doktornő azonban nem javasolta a recept nélkül kapható zseléket és érzéstelenítő krémeket, mert súlyos allergiás reakciók alakulhatnak ki a bennük található benzokainra.


Forrás: Pediatrics szeptemberi száma

 




Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*

Kapcsolódó cikkek

  • Egészség
  • Utazás
  • Hivatalos
  • Unoka

©2016 Minden jog fenntartva - Nagyszülők Lapja



select t.PRCikk, t.TemakorKOD, t.BevezetoKep, t.TemakorKOD, t1.Megnevezes as Temakor, t.TartalomKOD, t.Cimke, t.Bevezeto, t.Megjelenes from tartalom t, temakorok t1 where t.TemakorKOD = t1.TemakorKOD /*and t1.ListaElem=1 and t1.Lathato=1*/ and t.Lathato=1 and t.KiemeltTol <= now() and t.KiemeltTol is not null and t.KiemeltTol not like '0000-00-00%' and (t.KiemeltIg is null or t.KiemeltIg= '0000-00-00 00:00:00' or t.KiemeltIg >= now()) and t.PRCikk = 1 order by t.PRCikk desc, t.Megjelenes desc