Unokám fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

Így fordítható vissza a 2-es típusú cukorbetegség! Elképesztő eredményre jutottak egy friss kutatásban

A súlycsökkentési programban részt vevő kettes típusú cukorbetegek mintegy 90 százalékánál elérték a betegség remisszióját 10-15 kilogramm vagy annál nagyobb mértékű fogyással.

Szerző: Nagyszülők Lapja | 2017-12-06.

A súlycsökkentési programban részt vevő kettes típusú cukorbetegek mintegy 90 százalékánál elérték a betegség remisszióját 10-15 kilogramm vagy annál nagyobb mértékű fogyással - derült ki a Newcastle-i és a Glasgow-i Egyetem kutatóinak a The Lancet című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányából.

Elhagyhatták a cukorbetegség miatt szedett gyógyszereket
A három-öt hónapon át alacsony kalóriatartalmú étrenden élők 45,6 százalékánál sikerült elérni azt is, hogy elhagyhatták a diabétesz kezelésére használt gyógyszereiket.

A kutatásba bevontak esetében fontos tényező volt az is, hogy a háziorvosi szolgálat személyzete hosszú távon segítette őket abban, hogy súlycsökkenésük fennmaradjon.

Az Egyesült Királyság Diabétesz Társasága által támogatott programba 298 embert vontak be az egyetemek.

- A jelentős súlycsökkenés kevesebb zsírt eredményezett a májban és a hasnyálmirigyben, lehetővé tette, hogy ezek a szervek visszatérjenek a normális működésükhöz. A kutatásból az is kiderült, hogy a súlycsökkenés nemcsak a kettes típusú cukorbetegség jobb kezelésével áll kapcsolatban, a jelentős súlycsökkenés hosszú távú remissziót eredményezhet - magyarázta Roy Taylor, a Newcastle-i Egyetem professzora, a kutatás egyik vezetője.

A remisszió alatt a szakemberek azt értik, hogy a vércukorszint alacsonyabb 6,5 százaléknál (48 mmol/mol) 12 hónapon át, és legalább két hónap az az idő, amikor már nincs szükség a kettes típusú cukorbetegség kezeléséhez szükséges gyógyszerre.

A súlycsökkentéses program sokkal hatásosabbb volt a hagyományos kezelésnél
A 298 résztvevő fele hagyományos kezelést kapott a háziorvosától, míg a másik felét egy súlycsökkentési programba vontak be szintén a háziorvosi rendszerben. Ez a program alacsony kalóriatartalmú, de tápláló étrendet jelentett három-öt hónapon át, majd az élelmiszerek újbóli bevonását az étrendbe és hosszú távú támogatás a súlycsökkentés fenntartására.

A szakemberek kimutatták, hogy a kettes típusú cukorbetegség remissziója szorosan összefügg a súlycsökkenéssel. A 10-15 kilogrammot fogyók 57 százalékánál és az 5-10 kilogrammot fogyók 34 százalékánál tapasztaltak remissziót. A hagyományos kezelést kapó kontrollcsoportban csak 4 százaléknál érték el ugyanezt.

Eredményeiket a szakemberek bemutatták a Nemzetközi Diabétesz Szövetség Abu Dzabiban rendezett kongresszusán is.

Olvasd el ezt is!
Hogyan maradhatsz fitt és egészséges idősebb korban is? A Diabetikusok Országos Szövetségének ajánlása »

Forrás: MTI
Fotó: Pixabay




Kapcsolódó cikkek

  • Egészség
  • Utazás
  • Hivatalos
  • Unoka

©2016 Minden jog fenntartva - Nagyszülők Lapja



select t.PRCikk, t.TemakorKOD, t.BevezetoKep, t.TemakorKOD, t1.Megnevezes as Temakor, t.TartalomKOD, t.Cimke, t.Bevezeto, t.Megjelenes from tartalom t, temakorok t1 where t.TemakorKOD = t1.TemakorKOD /*and t1.ListaElem=1 and t1.Lathato=1*/ and t.Lathato=1 and t.KiemeltTol <= now() and t.KiemeltTol is not null and t.KiemeltTol not like '0000-00-00%' and (t.KiemeltIg is null or t.KiemeltIg= '0000-00-00 00:00:00' or t.KiemeltIg >= now()) and t.PRCikk = 1 order by t.PRCikk desc, t.Megjelenes desc
Ezt olvastad már? [ Bezár ]
Életmód

SOS-riasztás, pulzusmérés, közvetlen hanghívás: Ezért hasznos egy okosóra, ha már elmúltál 65!

vissza vissza