Unokám fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

Akár 115 évig is élhetünk! Legalábbis ennyire lenne képes a szervezetünk

Az emberi élettartam végső határa 115 év lehet egy új amerikai tanulmány szerint, mely évtizedek adatait elemezte - írta a BBC hírportálja a Nature tudományos lap alapján.

Szerző: Nagyszülők Lapja | 2016-10-10.

Minden embert foglalkoztat a gondolat, hogy vajon meddig fog élni. Egy új amerikai tanulmány szerint, mely évtizedek adatait elemezte, az emberi élettartam végső határa 115 év lehet.

Hogyan növekszik a várható élettartam és meddig?
A védőoltásoknak, a születés biztonságosabb körülményeinek, a rák és a szívbetegségek gyógyításának köszönhetően a várható élettartam folyamatosan növekszik a 19. század óta. Egy New York-i kutatócsoport az emberi halandóság adatbázisában vizsgálta meg a franciaországi, japán, brit és amerikai "szuperöregek", vagyis a 110 évnél tovább élők adatait, hogy a végső határt megtalálja.

Az adatok azt mutatták, hogy a várható élettartam növekedése a százon felülieknél lelassul, a halálozás legmagasabb életkora pedig már legalább két évtizede stagnál.

Közeledünk az emberi élethossz végső határához
Az Albert Einstein Orvostudományi Egyetem kutatója, Jan Vijg elmondta a BBC hírportáljának, hogy a 105 évnél idősebbeknél nagyon kicsi a várható élettartam növekedése, ami azt sugallja, valószínűleg közeledünk az emberi élethossz végső határához.

- A történelem során először láthatjuk, hogy a plafon nagyjából 115 év, szinte lehetetlen túlszárnyalni, tíz földnyi népesség kellene ahhoz, hogy egy adott évben egyetlen 125 évest találjunk, tehát nagyon kicsi erre az esély - magyarázta Vijg.

A legidősebb ember 122 évesen halt meg
A legidősebb, hivatalosan dokumentálható korú ember, aki ezt a számot megközelítette, Jeanne Calment, ő 122 évesen halt meg 1997-ben. A hosszú élet francia ikonja még az Eiffel-torony építése előtt született és találkozott Vincent van Gogh-gal is.

Lennie kell az életkornak legfelső határának, de nem tudhatjuk mit hoz a jövő
Linda Partridge, a londoni University College egészséges öregedést kutató intézetének igazgatója szerint "logikailag lennie kell" legfelső korhatárnak, ám szerinte ez az "igen érdekes tanulmány" csak azt írja le, mi történik jelenleg, azt nem, hogy mit hoz a jövő.

A kutatásban elemzett adatok olyan százon túliaktól származtak, akiknek gyerekkorában, a 19. században még arattak a fertőző betegségek - a himlő csak 1980-ban tűnt el a Föld színéről - és a táplálkozás is hiányos volt.

- Nyilván nagyon mást éltek át annak idején, mint amin a most élők keresztülmennek, ám még az is lehet, hogy ez utóbbinak negatív kihatásai lesznek, hiszen ma sok gyerek elhízik, és ez jelentősen csökkentheti az élettartamot - tette hozzá Partridge.

Az élettartam növeléséhez a sejten belüli öregedést kell legyőzni
James Vaupel, a Max Planck Demográfiai kutatóintézet igazgatója szerint a 115 éves felső határ túlságosan magas.

Vaupel elmondta, hogy az öregedés legyőzésében az a kihívás, hogy az emberi evolúció nem készült fel a szélsőségesen magas korra. A természetes kiválasztódás évmilliói arra tökéletesítették az embert, hogy fiatal korában legyen képes a túlélésre és a szaporodásra.

Ami fél évszázaddal később vagy még idősebb korban történik - evolúciós története során az ember sose ért meg ilyen magas kort -, az a DNS-ünkben hordozott, fiatal korban fontos instrukciók "mellékhatása" - magyarázta Vaupel, aki szerint az élettartam növelése olyan módszert igényel, ami túlmutat a betegségek gyógyításán és a sejteken belüli öregedést győzi le.

Fotó: Pixabay.com
Forrás: MTI




Kapcsolódó cikkek

  • Egészség
  • Utazás
  • Hivatalos
  • Unoka

©2016 Minden jog fenntartva - Nagyszülők Lapja



select t.PRCikk, t.TemakorKOD, t.BevezetoKep, t.TemakorKOD, t1.Megnevezes as Temakor, t.TartalomKOD, t.Cimke, t.Bevezeto, t.Megjelenes from tartalom t, temakorok t1 where t.TemakorKOD = t1.TemakorKOD /*and t1.ListaElem=1 and t1.Lathato=1*/ and t.Lathato=1 and t.KiemeltTol <= now() and t.KiemeltTol is not null and t.KiemeltTol not like '0000-00-00%' and (t.KiemeltIg is null or t.KiemeltIg= '0000-00-00 00:00:00' or t.KiemeltIg >= now()) and t.PRCikk = 1 order by t.PRCikk desc, t.Megjelenes desc
Ezt olvastad már? [ Bezár ]
Életmód

SOS-riasztás, pulzusmérés, közvetlen hanghívás: Ezért hasznos egy okosóra, ha már elmúltál 65!

vissza vissza