Unokám fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

Jó a memóriád? Még mindig gyorsan vág az eszed? Akkor lehet, hogy te is a szuperöregek közé tartozol! - Meglepő kutatási eredmény

A szuperöregek, vagyis az idős koruk ellenére fiatalokat megszégyenítő memóriával rendelkező emberek agyának bizonyos részei megőrzik fiatalságukat a kor előrehaladtával - állapították meg amerikai kutatók.

Szerző: Nagyszülők Lapja | 2016-09-15.

A "szuperöregek", vagyis az idős koruk ellenére fiatalokat megszégyenítő memóriával rendelkező emberek agyának bizonyos részei megőrzik fiatalságukat a kor előrehaladtával - állapították meg amerikai kutatók.

Miért és hány éves kortól romlik a memória?
Az ember agyának térfogata az ötvenes évei elmúltával kezd zsugorodni és a memória is romlásnak indul. Ezek a széles körű agyi változások teljesen normálisak, ám egyre több bizonyíték sugallja, hogy korántsem egyetemesek - írja a BBC News.

memória
Az agy zsugorodásával a memória romlása is együtt jár
Fotó: Pixabay.com


Az agy mely területét vizsgálták a kutatók?
Az Alzheimer-kór esetében például az emlékek elraktározásában és előhívásában részt vevő agyterületek kezdenek jelentősen zsugorodni.
A Massachussetts-i Általános Kórház kutatói ezekre az agyterületekre összpontosították a vizsgálatukat. A tanulmányban 40 idősebb - hatvanas-nyolcvanas éveikben járó -, valamint 41 fiatalabb - 18-35 éves kor közötti - ember kognitív képességeit tesztelték.

Miben tér el a szuperöreg az agya a kortársaikétól és miért jobb az emlékezőtehetségük?
Az MRI-vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy az idősebb alanyok egy részének emlékezőtehetsége vetekedett a fiatalabbakéval. Ennek a 17 szuperöregnek az esetében az agy memóriagépezetének számos része vastagabbnak és egészségesebbnek tűnt, mint a velük egykorú társaiké.

A kutatók aláhúzták, hogy míg az agykéreg - az agy lebenyeinek külső rétege, amely fontos szerepet játszik a gondolkodás, a beszéd, a tudatosság és az emlékezet irányításában -, és az agy más területei általában zsugorodnak a kor előrehaladtával, addig a szuperöregek agyában az érintett területek egy része a méretét tekintve hasonló maradt a fiatal felnőttekéhez.

- Az úgynevezett alaphelyzeti hálózatot vizsgáltuk, amely a tanulás és az új információk elraktározásának képességével van összefüggésben, és arra jutottunk, hogy ezek az agyi területek, különösen a hippokampusz, valamint a középső prefrontális kéreg, vastagabbak voltak a szuperöregeknél, mint a többi idősebb felnőttnél - magyarázta a kutatók egyike, hozzátéve, hogy néhány esetben semmi különbség nem volt az agyterület vastagságát tekintve a szuperöregek és a fiatal felnőttek között.

A kutatók szerint a tanulmányba bevont szuperöregek agyának más területei is megőrizték a vastagságukat, és az eredmények összefüggést mutattak az érintett területek mérete és az emlékezőtehetség között.

Honnan ered a "szuperöregek" kifejezés?
A Journal of Neuroscience című folyóiratban közölt kutatást vezető Brad Dickenson emlékeztetett arra, hogy a szuperöregek kifejezést az Illinois állambeli Northwestern Egyetem szakemberei alkották meg, akik a nyolcvanas éveikben járó, valamint középkorú emberek kognitív képességeit vetették össze.

Miben reménykednek a kutatók az öregedéssel kapcsolatban és mi az ami már biztos?
- Mi a nyugdíjba vonulás időszakára akartunk koncentrálni. Általában ekkor kezd némileg zsugorodni az ember agya - tette hozzá a szakember.

- Azt reméljük, hogy vannak olyan nem genetikai tényezők, mint például a jó kondíció és a helyes étrend, amelyek ellenállóvá tehetik az embert - jegyezte meg a kutató, hozzátéve, hogy a dohányzásról és a magas koleszterinszintről már megállapították, hogy gyorsítják az agy öregedését.

Miért fontos a kutatás eredménye az idősek számára?
A kutatók szerint eredményeik segíthetnek megérteni az időskori elbutuláshoz vezető folyamatot és akár rávezethetnek olyan módszerekre, amelyekkel csökkenthető az öregedéssel összefüggő memóriaromlás és a demencia különböző formáinak kockázata.

Fotó: Pixabay.com
Forrás: MTI 2016. szeptember 14., szerda




Kapcsolódó cikkek

  • Egészség
  • Utazás
  • Hivatalos
  • Unoka

©2016 Minden jog fenntartva - Nagyszülők Lapja



select t.PRCikk, t.TemakorKOD, t.BevezetoKep, t.TemakorKOD, t1.Megnevezes as Temakor, t.TartalomKOD, t.Cimke, t.Bevezeto, t.Megjelenes from tartalom t, temakorok t1 where t.TemakorKOD = t1.TemakorKOD /*and t1.ListaElem=1 and t1.Lathato=1*/ and t.Lathato=1 and t.KiemeltTol <= now() and t.KiemeltTol is not null and t.KiemeltTol not like '0000-00-00%' and (t.KiemeltIg is null or t.KiemeltIg= '0000-00-00 00:00:00' or t.KiemeltIg >= now()) and t.PRCikk = 1 order by t.PRCikk desc, t.Megjelenes desc
Ezt olvastad már? [ Bezár ]
Életmód

SOS-riasztás, pulzusmérés, közvetlen hanghívás: Ezért hasznos egy okosóra, ha már elmúltál 65!

vissza vissza