Unokám fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

Ezzel lepd meg az unokádat! 8 dolog, amiről mindig te jutsz majd az eszébe - És a nagyszülő-unoka viszonyt is szorosabbra fűzheti

Nem csak a családi pecsétgyűrű vagy a féltve őrzött karóra lehet szép emlék- vagy ajándéktárgy az unoka számára. Összegyűjtöttünk 8 olyan dolgot is, amelyeknek talán még komolyabb súlyuk lehet. Tedd félre idővel ezeket a most még értéktelennek tűnő tárgyakat, hogy később majd kedves emléket őrizhessen rólad!

Szerző: Nagyszülők Lapja | 2017-01-19.

Eljön az idő, amikor nagyszülőként azon kezdesz tanakodni magadban, hogy mi lehetne az a becses tárgy, amit a - most még csak gyerekcipőben járó - kisunokád számára őrizgethetsz és majd egyszer átadhatsz. Elsőként a legkézenfekvőbb dolgok jutnak eszedbe: a generációk óta féltve őrzött családi pecsétgyűrű, netán a régi, kopottas emlékű karkötő vagy épp a díszes falióra, ami évtizedek óta ketyeg az ebédlőasztalotok felett.

Ezek valóban mind-mind nagyon jó elgondolások és nagyszerű ötletek lehetnek, ám ezeken túl léteznek olyan emléktárgyak, dokumentumok, családi ereklyék, amelyeknek talán még ennél is különösebb értékük van. Az alábbi 8 dolgot egyben, de akár külön-külön is odaadhatod az unokádnak egy kedves kis üzenet kíséretében - ezekről akkor is az eszébe jutsz majd, ha te már nem leszel.


1. Újság, napilap az unoka megszületésének dátumával


Előbb-utóbb mindenki eljut oda, hogy szeretné megtudni, milyen események zajlottak a nagyvilágban aznap, amikor ő maga világra jött: történt aznap valami szokatlan vagy érdekes, mi volt a nap vezető híre, eseménye?

Sétálj el a kedvenc újságos standodhoz, és szerezd be az unoka születési dátumával ellátott napilapot. Ha a mai internetes világ ebben az ütemben halad tovább, mint amit most is tapasztalunk, akkor bizony a nyomtatott sajtóterméknek, a papíralapú írásoknak egy idő után különösen nagy értékük lesz.



2. Régi családi iratok, hivatalos dokumentumok


Saját vagy felmenőid féltve őrzött házassági kivonata, katonakönyve, iskolai bizonyítványa, keresztlevele éppoly izgalmas lehet, ha nem izgalmasabb egy fiatal számára, mint a régi kakukkos óra a falon.

Ezzel nem csak a múlt fontos iratai, dokumentumai öröklődnek tovább, hanem ezáltal az unokák dolgát is megkönnyíted, ha egyszer majd családfakutatást szeretnének végezni.

Ezekhez a régi iratokhoz akár rövidebb-hosszabb jegyzeteket, képaláírásokat, személyes élményeket is hozzá lehet fűzni - egy szép kísérő levél formájában.

3. Családi recept vagy szakácskönyv


Egy ma agyonhajtogatott, lapjaira széthullott szakácskönyvből később óriási családi kincs lehet, főleg ha az a család kedvenc ételeinek receptjét is tartalmazza.
Minél sárgábbak a lapjai, minél több zsírpecsét van rajta, annál kedvesebb lesz majd az unokának.


4. Idilli nyomtatott kép rólad


A digitális fotók világában, ahol rendelkezésre áll ugyan több száz, több ezer fotó is, senki sem keresgéli elő a rokonokról készült közös képeket. Ezért érdemes egy olyan nyomtatott képet kiválasztani, ahol a nagyszülő úgy néz ki, mint amilyennek az unoka is szeretné az emlékeiben megőrizni.

Ha ilyen nem áll rendelkezésre, akkor érdemes mihamarabb egy közös nagyszülő-unoka képet készíttetni, hogy az unoka örömmel kirakhassa majd a falára.



5. Divatos ruhadarab a fiatalságodból


Mindenkinek lapul a szekrénye mélyén egy olyan kedves, egykori divatos ruhadarab, amit szívesen hordott fiatal korában. Azontúl, hogy ezek a ruhák még akár vissza is jöhetnek egyszer a divatba, a felnőtt unokának is kedves, régi emléke lehet, hiszen a ruhával személyes lényünk egy kézzelfogható darabkáját nyújtjuk át.

6. Családfa - család története írott formában


Nem létezik nagyobb ajándék egy unoka számára, mint a felmenőinek "igaz" története. Ezt kell jól megfogalmazni, tényekkel, dátumokkal és saját személyes élményekkel gazdagítani, majd papírra vetni.

Ha netán a családnak még nem készült el sosem a családfája, akkor épp itt az ideje ezzel foglalkozni! És a felmenőkről pedig ki más, ha nem maga a nagyszülő tud a legtöbbet.

7. Emléktárgy az életed egy fontos állomásáról


Lehet ez egy régi színházjegy, ami az első randevúd emlékét őrzi, egy érdekes kő, amit egy fontos utazáson gyűjttél vagy akár egy szabóolló, ami a dédszülők hivatására emlékeztet - mindegy, hogy milyen tárgyat választasz ki a múltból, a lényeg, hogy ahhoz egy olyan emlék vagy életesemény kötődjön, ami sokat elárul a kedves és gondoskodó nagyszülői személyiségről, gondolkodásról.


8. Kedvenc regényed vagy könyved személyes üzenettel ellátva


Még az is lehet, hogy egyszer a legkedvesebb regényed lesz a legszebb emlék rólad az unokád számára. Hűen őrizgeti majd, fő helyre teszi ki a nappalija könyvespolcán... Válaszd ki a kedvenc kötetedet, és írj bele egy rövid, pár soros üzentet, amit egy életre magával vihet az unokád.

Ha ezeket a tárgyak mind gondosan összegyűjtötted, akkor keríts neki egy szép díszdobozt, csomagold be, és írd rá, hogy mikor nyithatja ki az imádott unokád.

Fotó: Pexels, Pixabay




Kapcsolódó cikkek

  • Egészség
  • Utazás
  • Hivatalos
  • Unoka

©2016 Minden jog fenntartva - Nagyszülők Lapja



select t.PRCikk, t.TemakorKOD, t.BevezetoKep, t.TemakorKOD, t1.Megnevezes as Temakor, t.TartalomKOD, t.Cimke, t.Bevezeto, t.Megjelenes from tartalom t, temakorok t1 where t.TemakorKOD = t1.TemakorKOD /*and t1.ListaElem=1 and t1.Lathato=1*/ and t.Lathato=1 and t.KiemeltTol <= now() and t.KiemeltTol is not null and t.KiemeltTol not like '0000-00-00%' and (t.KiemeltIg is null or t.KiemeltIg= '0000-00-00 00:00:00' or t.KiemeltIg >= now()) and t.PRCikk = 1 order by t.PRCikk desc, t.Megjelenes desc