Unokám fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

Boldogabbak lesznek azok a gyerekek, akiknek szoros a kapcsolata a nagyszülőkkel - Erre jutottak a kutatók

Az amerikai Brigham Young Egyetemen most készült tanulmány, amely azt vizsgálja, hogy milyen szerepet töltenek be a nagyszülők a gyermekek fejlődésében, megerősítette, amit már minden nagyszülő tud (vagy legalábbis remél), nevezetesen, hogy a nagyszülők jelentik a kulcsot az unokák boldogságához. Tudd meg, mire jutottak!

Szerző: Nagyszülők Lapja | 2016-03-10.

Gyakran mondják, hogy a nagyszülők szeretete a legcsodálatosabb mindközül. Határtalan, feltétel nélküli és megtörhetetlen. A gyereknevelés szülőkre nehezedő nyomása nélkül, a nagyszülők és az unokák között gyakran alakul ki egy nagyon erős és bensőséges kötődés.

Az amerikai Brigham Young Egyetemen most készült tanulmány, amely azt vizsgálja, hogy milyen szerepet töltenek be a nagyszülők a gyermekek fejlődésében, megerősítette, amit már minden nagyszülő tud (vagy legalábbis remél), nevezetesen, hogy a nagyszülők jelentik a kulcsot az unokák boldogságához.

- Azt akartuk tudni, hogy a nagyszülők mennyire fontosak a gyerekeknek, ezért számos olyan kérdést tettünk fel, amely a nagyszülőkhöz való érzelmi közelségre vonatkozik - mondta a tanulmány vezető szerzője, Jeremy Yorgason adjunktus, a School of Family Life-ban.

Kik vettek részt a vizsgálatban?
A tanulmányban 408 ötödikes, 10-11 éves gyermeket kérdeztek a nagyszüleikkel való kapcsolatukról, beleértve azt, hogy a fontos döntéseknél kapnak-e tanácsot vagy képesek-e a problémát megvitatni a nagyszüleikkel. A válaszokat összegezték és kiértékelték.

A következő eredményre jutottak
A nagyszülők és az unokák közötti érzelmi kapcsolat, jelentősen befolyásolja a gyermekek tanulmányi, pszichológiai és szociális fejlődését. Amikor a nagyszülők is részt vesznek az unokáik életében, akkor a gyerekek nem csak szociálisan, hanem az iskolában is elkötelezettebbé válnak. A kutatók azt is megállapították, hogy a gyerekeknél nagyobb valószínűséggel alakulnak ki a szociális fejlődéshez elengedhetetlen készségek, mint a gondoskodás, az együttérzés és kedvesség még azon emberek felé is, akik nem állnak érzelmileg olyan közel hozzájuk.



- A nagyszülőség kérdése túlmutat a szülőségen - mondta az adjunktus, hozzátéve, hogy a nagymamák és nagypapák fontos erőforrások. Az, hogy a gyerekek a szüleiken kívül más felnőttekkel is kapcsolatot tartanak, képessé teszi őket arra, hogy jobban befogadják a külvilágot.

Egy fedél alatt az unokával vagy külön háztartásban?
Az erős nagyszülő-unoka kapcsolat nem függ a jövedelemtől, és attól sem, hogy egy vagy két szülővel él a gyermek egy háztartásban. Sőt, általában azokkal a nagyszülőkkel még erősebb a kötelék, akik nem együtt élnek az unokáikkal.

Ahogy a tanulmány is megállapítja, ennek oka az lehet, hogy a nem unokájával élő nagyszülő kevésbé vonódik be a gyereknevelésbe, és korlátozó-negatív fegyelmezés helyett megengedőbbek és inkább unokáik pozitív tulajdonságaira fókuszálnak - ami különösen fontos a korai kamaszkorban, amikor a szülő-gyermek konfliktus fokozódik.

-Az unokák biztonságos szövetségest találnak a nagyszülőkben, akik mint a Nemzeti Gárda, ha probléma van, jönnek és segítenek - folytatta Yorgarson.

Mit profitálnak az unokák a nagyszülők szeretetéből?
Összességében a tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy azok a gyerekek, akik közel állnak a nagyszülőkhöz, több önbizalommal rendelkeznek, mivel nem csak a szüleik, hanem a nagyszülők részéről is érzelmi biztonságban vannak. Az ilyen érzelmi közelség hosszú távon is pozitívan hat a gyermek életére, hiszen megtanulják nem csak azt, hogy milyen adni és kapni, de azt is, milyen jó érzés gondoskodni egy másik személyről.

És mi az üzenete a tanulmánynak? Egy közeli nagyszülő-unoka kapcsolatnak rengeteg pozitív hozadéka van mindkét generáció számára, és a nagyszülő igenis jobbá tudja tenni az unokák életét. Szóval továbbra is folyamatosan szeresd az unokáidat, mert amit csinálsz, az jó dolog!

Forrás: oversixty.com
Fotó: Pixabay




Kapcsolódó cikkek

  • Egészség
  • Utazás
  • Hivatalos
  • Unoka

©2016 Minden jog fenntartva - Nagyszülők Lapja



select t.PRCikk, t.TemakorKOD, t.BevezetoKep, t.TemakorKOD, t1.Megnevezes as Temakor, t.TartalomKOD, t.Cimke, t.Bevezeto, t.Megjelenes from tartalom t, temakorok t1 where t.TemakorKOD = t1.TemakorKOD /*and t1.ListaElem=1 and t1.Lathato=1*/ and t.Lathato=1 and t.KiemeltTol <= now() and t.KiemeltTol is not null and t.KiemeltTol not like '0000-00-00%' and (t.KiemeltIg is null or t.KiemeltIg= '0000-00-00 00:00:00' or t.KiemeltIg >= now()) and t.PRCikk = 1 order by t.PRCikk desc, t.Megjelenes desc
Ezt olvastad már? [ Bezár ]
Életmód

SOS-riasztás, pulzusmérés, közvetlen hanghívás: Ezért hasznos egy okosóra, ha már elmúltál 65!

vissza vissza