Unokám fejlődése

Karácsony
Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

Nyugdíjat, illetve nyugdíj melletti munkavállalást érintő változások 2019-ben - Nyugdíjszakértő válaszol

2019. év januárban 2,7 %-al emelkednek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások. Az érintettek postai úton kézhez kaptak egy zöld színű igazolást a 2018. évi, összesített ellátásukról, valamint a nyomtatványon látható a 2019. januártól folyósított, emelt összegű ellátás és részletes tájékoztatás.

Szerző: Szatmáry Tünde Katalin | 2019-01-21.

Ez a cikk 324 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek

2019. év januárjában 2,7 %-al emelkednek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások. Ez közel 2,8 millió ellátásban részesülőt érint. Időközben az ellátottak postai úton kézhez kaptak egy zöld színű igazolást arról, hogy 2018-ban milyen összesített éves ellátás került folyósításra a részükre. A nyomtatvány alsó részén látható a 2019. januártól folyósított, emelt összegű ellátás, a hátoldalon pedig részletes tájékoztató olvasható a nyugdíjemelés részleteiről.

Erre azért van szükség, mert az a nyugdíjas, aki a folyósított nyugellátás mellett 2018-ban is dolgozott (a munkáltató által kiadott éves kereseti, és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által kiküldött igazolás alapján), csak így tudja elkészíteni 2019-ben a Személyi Jövedelem Adóbevallását.

Azoknak, aki csak nyugdíj, illetve nyugdíjszerű ellátásban részesültek, és nem volt egyéb vagy munkavégzésből származó jövedelmük, nem kell SZJA bevallást benyújtani!

Nyugdíjat, illetve nyugdíj melletti munkavállalást érintő kérdések és változások 2019-ben


2019. március hónapban postázza a hivatal a 65 év feletti, nyugellátásban részesülők részére szóló MÁV Utazási utalványt. Ezt nem kell külön kérvényezni, minden jogosultnak ajánlott küldeményként kerül kézbesítésre.
    
2019-ben, az 1955-ben születettek igényelhetnek öregségi nyugdíjat - abban az esetben, amennyiben rendelkeznek 15 év elismert szolgálati idővel a résznyugdíjhoz, illetve 20 évvel a teljes összegű öregségi nyugdíjhoz.

Ezt is olvasd el! Öregségi nyugdíj igénylése 2019-ben »

Ha Ön 1955-ben született, és nem rendelkezik, csak pl.: 10 év elismert szolgálati idővel, úgy jogosult lehet méltányossági alapon megállapított öregségi nyugdíjra. Amennyiben ez nem kerül megállapításra, úgy (szociális alapon) Időskorúak Járadékára.

A méltányossági nyugellátás igénylésének menete
- A nyugdíjigényét benyújtotta (a hivatal elbírálta), és született egy elutasító határozat, az elutasító határozat kézbesítésre kerül az Ön részére.
- Az elutasító határozat kézhezvételét követően (15 napon belül) terjeszthet elő méltányossági alapon öregségi nyugellátást a https://www.onyf.hu oldalról letölthető K15 számú nyomtatványon.

Kereseti korlát nélkül dolgozhat a nyugdíjas
Nagyon fontos, hogy az az ellátott, aki elérte az öregségi nyugdíjkorhatárt és öregségi nyugdíjban részesül, kereseti korlát nélkül dolgozhat 2019-es évben is. Ez továbbra sem vonatkozik a Közszférából nyugdíjba vonult közalkalmazottakra, mivel ők egyidejűleg nyugdíjra és illetményre továbbra sem jogosultak.

Járulékváltozások
- Jogszabályváltozás miatt a munkáltatóknak 2019. január 1-től nem kell megfizetnie – a saját jogú nyugdíjas után – a 10 % nyugdíj- és a 4% egészségbiztosítási járulékokat.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

- A munkáltató ezen kívül – a saját jogú nyugdíjas után – mentesül a 19, 5%-os SZOCHO megfizetése alól is. Így a nyugdíjas 2019. január 1-től 15% SZJA megfizetésére kötelezett.



A 2019. évben (továbbra is vonatkozik) az éves kereseti korlát a korhatár előtti ellátásban részesülőkre, de csak azok után, akik után megfizetésre kerül a nyugdíjjárulék, pl.: a szolgálati Járandóságban részesülő, vagy például a Korkedvezményes nyugellátásban részesülők.

Nem vonatkozik viszont a Nők 40 év után folyósított kedvezményes öregségi nyugdíjában részesülőkre.

2019-ben ezt az alábbiak szerint kell kiszámolni:
2019. évben a minimálbér: 149.000,-Ft, a garantált bérminimum: 195.000,-Ft.

Minimálbér, pl.: bruttó 149.000,- Ft/hó szorozva 18 hónappal = bruttó 2.682.000,- Ft, amit el kell osztani 12-vel, ami jelen esetben bruttó 223.500,- Ft/hó.
Ez azt jelenti, hogy a korhatár előtti ellátásban részesülő személy 2019. évben bruttó 2.682.000,- Ft-ig folytathat kereső tevékenységet.

Nyugdíjnövelés
A 2019-es évtől már nem igényelhető az 1997. évi LXXXI. tv 22./A § alapján (eddig) igényelhető 0,5%-os nyugdíjnövelés! Aki még erre jogosult volt 2018.12.31-ig, illetve az ezt megelőző évek vonatkozásában, és ezt nem kapta meg, lehetőség szerint (mielőbb) írásban jelezze a lakhely szerint illetékes nyugdíjmegállapító szerv felé a https://www.onyf.hu oldalról letölthető K22-es számú "Kérelem" nyomtatványon! A kérelemhez természetesen mellékelni kell az aktuális évről szóló jövedelem (/M-30) igazolását/igazolásokat.

Az ellátásban részesülő személy továbbra is köteles a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság felé személyesen vagy írásban (törzsszámra való hivatkozással) minden olyan változást 15 napon belül bejelenteni, ami a nyugellátás folyósítását érinti! (Nyugdíjfolyósító Igazgatóság: Ügyfélszolgálat 1139. Budapest Váci út 73.
Levelezési cím: 1820 Budapest)

A nyugellátás igénylésével kapcsolatban (továbbra is) a Társadalombiztosítási Nyugellátásról (Tny.) szóló 1997. évi LXXXI tv. az irányadó.

Szerző: Szatmáry Tünde Katalin nyugdíjszakértő
Fotó: Nagyszülők Lapja




Kapcsolódó cikkek

  • Egészség
  • Utazás
  • Hivatalos
  • Unoka

©2016 Minden jog fenntartva - Nagyszülők Lapja



select t.PRCikk, t.TemakorKOD, t.BevezetoKep, t.TemakorKOD, t1.Megnevezes as Temakor, t.TartalomKOD, t.Cimke, t.Bevezeto, t.Megjelenes from tartalom t, temakorok t1 where t.TemakorKOD = t1.TemakorKOD /*and t1.ListaElem=1 and t1.Lathato=1*/ and t.Lathato=1 and t.KiemeltTol <= now() and t.KiemeltTol is not null and t.KiemeltTol not like '0000-00-00%' and (t.KiemeltIg is null or t.KiemeltIg= '0000-00-00 00:00:00' or t.KiemeltIg >= now()) and t.PRCikk = 1 order by t.PRCikk desc, t.Megjelenes desc