Unokám fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

Feláldozta életét imádott kisunokájáért egy nagypapa, miután felrobbant a gázkazán a házában

Feláldozta életét unokájáért egy nagypapa, miután felrobbant a gázkazán a házában, és minden kigyulladt. A hároméves kislányt ki tudta menekíteni, de ő maga olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy műtét közben meghalt.

Szerző: Nagyszülők Lapja | 2019-09-30.

Feláldozta életét unokájáért egy háborús veterán nagypapa, miután felrobbant a gázkazán a házában, és minden kigyulladt.

Az eset szeptember 19-én Oklahoma állam egyik kisvárosában, Maudban történt, ahol a nagyszülők éltek, de a tragikus napon csupán a 69 éves nagypapa, Don Osteen, valamint hároméves kisunokája, Paetyn voltak otthon.

Egy gyertya lángja okozta a robbanást
Mint később Don felnőtt fia, Brendon a CNN-nek elmondta, édesapja éppen egy gyertyát akart meggyújtani a tűzhely közelében, és feltehetően ez robbantotta be a propángázpalackot, melynek következtében kigyulladt a ház.



Bár az idős férfi annak idején a vietnámi háborúban egy kézigránát támadást szenvedett és mozgássérült lett, csodával határos módon mégis ki tudta menekíteni imádott unokáját a lángok közül, majd ezt követően egy meredek, erdős domboldalon felmászott a több száz méterre lévő műúthoz, hogy ott segítséget kérjen az autósoktól.


- Nem is értem, hogy történt az egész, az apám elméletileg nem lett volna képes minderre a sérülése miatt - mesélte könnyek között a fia.

Belehalt a sérüléseibe
A hároméves kislány súlyos égési sérüléseket szenvedett, de állapota stabil. A hős nagypapa testfelülete viszont 78 százalékban megégett, mindemellett összeesett a tüdeje, több bordája is eltört. A robbanás és az azt követő hőhatás olyan erejű volt, hogy még a zsebében lévő telefonja is felrobbant, a kocsikulcsai pedig megolvadtak.



Sajnos a helyreállító műtétet már nem bírta ki megviselt szervezete, operáció közben szívinfarktust kapott és életét már nem tudták megmenteni.

- Apám mindent megtett, hogy az ő kis Tündérbogárkáját megmentse. Feltétel nélkül imádta a kislányomat, és feláldozta érte a saját életét, igazi hős volt - vallotta apjáról Brandon a Facebookon.

A ház egyébként szinte teljesen megsemmisült a robbanásban.

Forrás, képernyőfotók: CNN




Kapcsolódó cikkek

  • Egészség
  • Utazás
  • Hivatalos
  • Unoka

©2016 Minden jog fenntartva - Nagyszülők Lapja



Ezt olvastad már? [ Bezár ]
Utazás

Varázslények - Mesebeli küldetés: Új kiállítás és játék a Vajdahunyadvárban, kalandvágyó gyerekeknek!

vissza vissza