Unokám fejlődése

Karácsony
Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

Végrendelet és örökség: 3 tipikus hiba, ami miatt érvénytelen lesz egy végrendelet! Mire figyelj, ha végrendeletet készítesz?

Kevesen és helytelenül végrendelkeznek Magyarországon, a fővárosban a hibás végrendeletek több mint kilencven százalékát megtámadják. Milyen hibák miatt érvénytelen egy végrendelet? Hogyan készítsünk végrendeletet?

Szerző: Nagyszülők Lapja | 2017-05-16.

Ez a cikk 934 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek

Kevesen és helytelenül végrendelkeznek Magyarországon, a fővárosban a hibás végrendeletek több mint kilencven százalékát megtámadják - írta a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) az MTI-hez eljuttatott közleményében.
    
Kevesen készítenek végrendeletet
Nyilvántartásuk szerint tavaly tíz százalékkal nőtt a hivatalosan regisztrált végintézkedések száma, száz ember közül azonban még mindig csupán négy készít végrendeletet.

Miért fontos, hogy a törvényi elvárásoknak megfelelően végrendelkezzünk?
Komoly gondot okoz, hogy több százezer fiókban lapuló végrendeletet egyáltalán nem látott közjegyző vagy öröklési ügyekben jártas jogász, ezért erősen kétséges, hogy ezek megfelelnek a törvényi elvárásoknak, ha egyáltalán előkerülnek a hagyatéki eljárás során.

Budapesten százból több mint kilencven esetben szinte biztosan megtámadják az érvénytelen vagy formailag hibás végrendeletet, vidéken ez az arány alacsonyabb: negyven-ötven százalékos.

végrendelet
Az érvénytelen vagy formailag hibás végrendeletet megtámadható
Fotó: pexels.com


Sok a házilag készített hibás, érvénytelen végrendelet
Az elmúlt tíz évben több mint a duplájára nőtt a Végrendeletek Országos Nyilvántartásában (VONY) évente regisztrált végintézkedések száma, 2016-ban összesen csaknem hatezer bejegyzést tettek a rendszerben. A MOKK összesítése szerint a végintézkedések több mint 93 százaléka végrendelet, kevesebb, mint 7 százaléka öröklési szerződés. Négy regisztrált végintézkedésből hármat közjegyzőnél írnak.

Több mint 300 ezer lehet a száma azonban azoknak a "házilag készült" végrendeleteknek, amelyeket soha nem látott közjegyző. Ezekkel nemcsak az a baj, hogy nincsenek bevezetve a VONY-ba, ezért nagyrészt soha vagy csak hónapokkal a hagyatéki eljárás lezárását követően kerülnek elő, hanem az is, hogy igen sok köztük az érvénytelen vagy alakilag hibás dokumentum.
    
3 tipikus hiba,  ami miatt érvénytelen egy végrendelet
Tipikus, érvénytelenséget okozó hiba, hogy

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

1. nincsenek számozva az oldalak
2. nincs minden oldal aláírva,
3. olyan tanúval - például közeli hozzátartozóval - íratják alá a végrendeletet, aki maga is örököl, így vele szemben hatálytalan lesz az irat.

Tóth Ádámnak, a MOKK elnökének a közleményben idézett véleménye szerint ez az elsődleges oka annak, hogy sok a bírósági per a végrendeletek körül.

Miért végrendelkeznek kevesen Magyarországon?
Nemzetközi összehasonlításban még mindig rendkívül alacsony a magyarok végintézkedési hajlandósága: míg az Egyesült Államokban a felnőtt korú lakosság csaknem negyvenöt százaléka rendelkezik valamilyen végintézkedéssel, addig Magyarországon ez az arány csupán négy százalékra tehető. Tóth Ádám szerint a jelenségnek mindenekelőtt történelmi okai vannak, hiszen a rendszerváltás előtti időkben nem nagyon volt miről végrendelkezni. Manapság azonban egyre jelentősebbek a magánvagyonok, így a végintézkedési hajlandóság is növekedésnek indult.

Miért célszerű végrendelkezni?
A végintézkedést hagyók jelentős részét a családi béke fenntartása vezérli, hiszen egy szabályos végrendelettel évekig tartó pereskedések kerülhetőek el. Fontos szerepet játszik a végintézkedések számának a növekedésében az is, hogy az emberek egyre bonyolultabb családi viszonyok között élnek - vélekedtek, hozzátéve: az élettársi kapcsolatban élők is egyre többen végrendelkeznek, minthogy az élettársak esetében a törvény szerint nincs öröklés.

Hogyan készítsünk szabályos végrendeletet?
Végrendelkezni lehet akár saját kezűleg is, egy papírra lejegyezve és aláírva a végakaratot. A MOKK szerint azonban sokkal célszerűbb szakértő segítségét kérni ebben a nagy körültekintést igénylő ügyben.

A közjegyzőnél készített végrendelkezésnek több előnye is van: egyrészt nem veszhet el és nem semmisíthető meg, mert bekerül a VONY-ba, másrészt kiküszöbölhetőek azok a tartalmi és formai hiányosságok, amelyek alapján a bíróságon meg lehet támadni a dokumentumot - olvasható a közleményben.

Kapcsolódó cikkünk: Hogyan kell szabályosan végrendeletet készíteni? Jogi szakértő válaszol, kattints »

Fotó: pexels.com
Forrás: MTI




Kapcsolódó cikkek

  • Egészség
  • Utazás
  • Hivatalos
  • Unoka

©2016 Minden jog fenntartva - Nagyszülők Lapja



select t.PRCikk, t.TemakorKOD, t.BevezetoKep, t.TemakorKOD, t1.Megnevezes as Temakor, t.TartalomKOD, t.Cimke, t.Bevezeto, t.Megjelenes from tartalom t, temakorok t1 where t.TemakorKOD = t1.TemakorKOD /*and t1.ListaElem=1 and t1.Lathato=1*/ and t.Lathato=1 and t.KiemeltTol <= now() and t.KiemeltTol is not null and t.KiemeltTol not like '0000-00-00%' and (t.KiemeltIg is null or t.KiemeltIg= '0000-00-00 00:00:00' or t.KiemeltIg >= now()) and t.PRCikk = 1 order by t.PRCikk desc, t.Megjelenes desc